
- Az új állandó kiállítás rendezésénél elsődleges alapelve, hogy azt a múzeum saját tárgyi és dokumentumgyűjteményéből rendezzük be, ehhez a több tízezer fotó és kereken hétezer tárgyi eszköz legjavát használjuk fel - mondta el Nagy Molnár Miklós igazgató hétfőn az MTI-nek.
Tájékoztatása szerint A kunok öröksége - Népélet a Nagykunságban címet viselő tárlaton látható majd a kunok betelepülésének, beilleszkedésének folyamata, valamint az évszázadokon át megőrzött hagyományok, eszközök.
A múlt nevezetes eseményei közül felidézik például az 1745. évi jászkun önmegváltást, valamint azt, hogy a visszaszerzett szabadság hogyan hatott a Nagykunság gazdasági, társadalmi fejlődésére, valamint a kun tudat kialakulására. Emellett az érdeklődők nyomon követhetik a Tisza szabályozásával járó életmódbeli változásokat, illetve a táj főbb gazdasági ágazatainak - réti és vízi élet, állattenyésztés és földművelés - jellemzőit. Közszemlére teszik azokat a motívumokat és díszítő eljárásokat, amelyek a mai napig hatnak Karcag, illetve a Nagykunság hagyományos és élő népművészetében.
A tervek szerint idén novemberben megnyíló kiállítás alapterülete 217 négyzetméter lesz, és 8 termet tölt meg, a háttereken a kunok által kedvelt kék és árnyalatai, illetve annak komplementer színei fognak dominálni.
A tárlat megvalósítását a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 22 millió forinttal támogatja a látogatóbarát környezet kialakítását szorgalmazó Alfa-program keretében.
A karcagi Györffy István Nagykun Múzeum a kistérség egyetlen múzeumaként 1952-ben jött létre. Az intézmény ideiglenes helyéről 1968-ban költözhetett mai otthonába, az 1830-as években épült Bogdi-Papp-kúriába. Ebben az épületben nyílt meg 1973-ban az első állandó kiállítás Nagykunsági krónika címmel, ez tárlat egy 2000-ben végzett kisebb átalakítást követően 2009. december elejéig volt látható. Ezután az épület belsejét teljesen felújították, a munkával 2010 őszén végeztek a kivitelezők.

























Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe