Városlista
2025. október 20, hétfő - Vendel

Hírek

2013. Április 08. 06:00, hétfő | Helyi

Százhetven új munkahelyet létesít az új karcagi üzem

Százhetven új munkahelyet létesít az új karcagi üzem

Pénteken jelképesen letették az Ipari Parkban épülő elektronikaihulladék-hasznosító üzem alapkövét.

Pénteken délelőtt, a Déryné Kulturális Központ dísztermében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Dobos László polgármester valamint üzletemberek, befektetők jelenlétében, sajtótájékoztatóval egybekötött projektnyitó rendezvényen (jelképesen) letették az Ipari Parkban épülő elektronikaihulladék-hasznosító üzem alapkövét. Az Európai Unió támogatásával 3,6 milliárd forintból megvalósuló, a kormányzat által kiemelt projektnek nyilvánított beruházás környezetvédelmi feladatai mellett jelentős lépés a térség iparának szerkezetváltásában és a munkahelyteremtésben.

- Az EU minisztereinek tanácsa két évvel ezelőtt hozott határozatot arról, hogy az újrahasznosított elektronikai hulladékok arányát kétharmadára kell emelni – mondta beszédében Fazekas Sándor. - A jelenlegi egyharmad helyett tehát 2016-tól az elektronikai hulladékok 65 %-át kell újrahasznosítani. A felsőbb szinten megfogalmazott cél valósul meg a gyakorlatban itt Karcagon, ahol olyan új, világszínvonalú üzem épül fel, amely Magyarországon nemcsak duplájára emeli az újrahasznosítást, hanem a környezeti iparban is új fejezetet nyit majd.

Az ipari park területén felépülő üzemben a legmodernebb technológiával végzik majd az ország területéről összegyűjtött hűtőszekrények, valamint a keleti országrészből és a fővárosból begyűjtött egyéb elektrotechnikai hulladékok szétszerelését, ártalmatlanítását és feldogozását. Az új létesítmény, amely a tervek szerint októberben már megkezdi a munkát, százhetven új munkahelyet jelent Karcagon és térségében.

KP

Molnár Zoltán, az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a cég piacra lépésével elsődleges cél, hogy a hulladékok legmagasabb környezetvédelmi és minőségi szintű hasznosítása valósuljon meg. A beruházás további célja a környezetvédelmi iparban működő térségbeli vállalkozások segítése.

Az évi 22 ezer tonna kapacitású üzembe 1,2 milliárd forint értékben telepítenek berendezéseket. A zárt rendszerű német technológiában ugyanazon gépsor képes feldolgozni az elhasználódott hűtőgépeket, illetve az elektronikai hulladékot.

A hűtőgép feldolgozása például úgy történik, hogy először az önmagában is eladható motort távolítják el belőle, illetve leeresztik a rendszerben lévő gáz jelentős részét. Ezután a hűtőgépet egy láncos törőn vezetik át, ennek során szétbontják fém részekre és szigetelőhabra. A szigetelőhabot teljesen mentesítik a gáztól, az így kapott habgranulátum pedig jól értékesíthető. Az üzem a feldolgozás közben összegyűjtött veszélyes gázok megsemmisítéséről is gondoskodik. (MTI)

Galériánkban további fotók a látványtervről és az ünnepségről.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 18. 09:19, szombat | Helyi

VARRÓ-KUPA Kispályás labdarúgó torna!

A Karcagi SZC Varró István Technikum műfüvespályáján, az intézmény fennállásának 56 éves évfordulója alkalmából,ismét megrendezésre került a Varró-kupa fiú kispályás labdarúgó torna 2025. október 17-én.

2025. Október 18. 09:17, szombat | Helyi

Gólyaosztályok vetélkedője a Varróban

Idén október 14-én rendeztük meg a gólyaosztályok vetélkedőjét, melynek hagyománya van iskolánkban.

2025. Október 18. 09:16, szombat | Helyi

DARULESEN AZ ÓVODÁSOK

2025. október 8-án óvodásaink és szüleik különleges természetközeli élményen vehettek részt a Hortobágyi Nemzeti Park területén megrendezett darules során.

2025. Október 18. 09:14, szombat | Helyi

„MONDJUNK NEKI PÁRJÁT” – KIVÁLÓ REFIS EREDMÉNYEK A NÉPMESE-MONDÓ VERSENYRŐL!

A Déryné Művelődési Központ és a Hagyományok Háza közös szervezésében megvalósult „Mondjunk neki párját” népmese-mondó versenyen tanulóink a következő minősítéseket szerezték