Hírek
2013. Április 08. 06:00, hétfő | Helyi
Százhetven új munkahelyet létesít az új karcagi üzem
Pénteken jelképesen letették az Ipari Parkban épülő elektronikaihulladék-hasznosító üzem alapkövét.
Pénteken délelőtt, a Déryné Kulturális Központ dísztermében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Dobos László polgármester valamint üzletemberek, befektetők jelenlétében, sajtótájékoztatóval egybekötött projektnyitó rendezvényen (jelképesen) letették az Ipari Parkban épülő elektronikaihulladék-hasznosító üzem alapkövét. Az Európai Unió támogatásával 3,6 milliárd forintból megvalósuló, a kormányzat által kiemelt projektnek nyilvánított beruházás környezetvédelmi feladatai mellett jelentős lépés a térség iparának szerkezetváltásában és a munkahelyteremtésben.
- Az EU minisztereinek tanácsa két évvel ezelőtt hozott határozatot arról, hogy az újrahasznosított elektronikai hulladékok arányát kétharmadára kell emelni – mondta beszédében Fazekas Sándor. - A jelenlegi egyharmad helyett tehát 2016-tól az elektronikai hulladékok 65 %-át kell újrahasznosítani. A felsőbb szinten megfogalmazott cél valósul meg a gyakorlatban itt Karcagon, ahol olyan új, világszínvonalú üzem épül fel, amely Magyarországon nemcsak duplájára emeli az újrahasznosítást, hanem a környezeti iparban is új fejezetet nyit majd.
Az ipari park területén felépülő üzemben a legmodernebb technológiával végzik majd az ország területéről összegyűjtött hűtőszekrények, valamint a keleti országrészből és a fővárosból begyűjtött egyéb elektrotechnikai hulladékok szétszerelését, ártalmatlanítását és feldogozását. Az új létesítmény, amely a tervek szerint októberben már megkezdi a munkát, százhetven új munkahelyet jelent Karcagon és térségében.
KP
|
Molnár Zoltán, az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a cég piacra lépésével elsődleges cél, hogy a hulladékok legmagasabb környezetvédelmi és minőségi szintű hasznosítása valósuljon meg. A beruházás további célja a környezetvédelmi iparban működő térségbeli vállalkozások segítése. Az évi 22 ezer tonna kapacitású üzembe 1,2 milliárd forint értékben telepítenek berendezéseket. A zárt rendszerű német technológiában ugyanazon gépsor képes feldolgozni az elhasználódott hűtőgépeket, illetve az elektronikai hulladékot. A hűtőgép feldolgozása például úgy történik, hogy először az önmagában is eladható motort távolítják el belőle, illetve leeresztik a rendszerben lévő gáz jelentős részét. Ezután a hűtőgépet egy láncos törőn vezetik át, ennek során szétbontják fém részekre és szigetelőhabra. A szigetelőhabot teljesen mentesítik a gáztól, az így kapott habgranulátum pedig jól értékesíthető. Az üzem a feldolgozás közben összegyűjtött veszélyes gázok megsemmisítéséről is gondoskodik. (MTI) |
Galériánkban további fotók a látványtervről és az ünnepségről.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 09. 06:00, kedd | Helyi
350 ÉVES A KARCAGI REFORMÁTUS OKTATÁS
350 éves a karcagi református oktatás, emellett több fontos évfordulót is ünnepel az idei tanévben az intézmény. Mindezek apropóján jubileumi emlékhetet szervezett a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ.
2026. Június 09. 06:00, kedd | Helyi
KÉSZÜL A NYÁRI SZEZONRA A LIGET ÚTI SPORTCENTRUM
Nyáron sem áll meg az élet a Karcagi Liget Úti Sportcentrumban.
2026. Június 09. 06:00, kedd | Helyi
BALESETET OKOZOTT-LETARTÓZTATTÁK
A Szolnoki Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt indítványozta egy törökszentmiklósi férfi letartóztatását.












