Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2019. Május 20. 19:31, hétfő | Helyi

A FIATALOKRA IS SZÁMÍT A KUNKAPITÁNY

A FIATALOKRA IS SZÁMÍT A KUNKAPITÁNY

Református Nagytemplomban iktatták be a Hármas Kerület új főkapitányát Györfi Sándor karcagi emeritus nagykunkapitányt, Kossuth-díjas szobrászművészt. Őt kérdeztünk terveiről.

- Meghatódtam amikor az eskü szövegét mondtam, mert történelmi helyen vagyunk. Ezek, a több mint 200 éve, őseink által megszentelt falak között elhangzó mondatok súlyosan nehezedtek a lelkemre, hiszen a Jászkun Kapitányok Tanácsa engem javasolt erre a jászkun főkapitányi díjra, amit már ötödik alkalommal adunk át - mondta Györfi Sándor.


- Karcag emeritus nagykunkapitányaként 2001-ben már bekapcsolódott ebbe a hagyományőrzésbe, s most az egykori Hármas Kerület (Jászság, Kiskunság, Nagykunság) kapitányainak feladatait irányítja.


- A feladatom továbbra is ugyanaz, mint az előző újkori főkapitányoknak, hiszen a régi főkapitányok 200 éve, teljesen más körülmények között, a kunok életét, sorsát is irányították. Mi, már csak emlékezünk, de úgy, hogy meg is éljük azokat a hagyományokat, amelyeket őseink ránk ruháztak. Hiszem, hogy kötelességünk továbbfolytatni, mert a nélkül mi nem lennénk.

Ők teremtették ezt a hazát, amikor a jászok, kunok ide bejöttek, a magyar király befogadta őket. Sőt, Karcagon ennek emlékművet is állítottunk, amikor IV. Béla elébe megy a kunoknak. Legalább 40 ezer fővel rendelkező hadsereg jött be Kötöny kán vezetésével és felesküdtek a kereszténységre - mondja Györfi Sándor, aki megbízatása alatt tovább visz mindent abból, amit jászkun főkapitány elődjei megvalósítottak, bevezettek.


- Minden hagyományőrző csapatot, egyesületet, személyeket, akik a nemzeti kultúrát, ami a magyar kultúránk lett, legyen az akár iparművészet, képzőművészet, vagy bármilyen iparos tevékenység, ami őrzi a múltat, azt továbbra is segítem. Feladatomnak tartom, hogy megismertessem a diákokkal, fiatalokkal, akik ma már egy perc alatt a világ másik végét érik el telefonon, hogy ők is tudják hol élnek, és melyek az értékei ennek a Földnek, ahol vagyunk.

Azt gondolom, hogy nem véletlenül születtünk a világra. Vallom, hogy ahova születtünk, és amilyen képességeket kaptunk a Teremtéstől, azt ott kamatoztassuk, ahol élünk, annak a közösségnek a javára. Nem véletlen az sem, hogy Jeremiás prófétától kaptam az idézetet beiktatásomkor Ft. Fekete Károly püspök úrtól. Nekem is ugyanez jutott az eszembe amikor a rendszerváltás után Karcag város díszpolgára címére Jeremiás idézetet írtam fel, aminek az a lényege: hogy munkálkodjatok a város jólétén, mert az a ti jólétetek is.

És micsoda igazság ez, milyen szép gondolat egy díszpolgári érmen, s ez az idézet nagyon összecsengett püspök úr gondolataival, pedig nem beszéltünk össze - mondta Györfi Sándor, aki jászkun főkapitányként e gondolatok szerint dolgozik majd. Reméli, hogy fiatalok is csatlakoznak a kun és jász hagyományőrzéshez, mert örömmel dolgozna velük együtt a következő években kinevezése alatt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 14:00, szombat | Helyi

KAMIONNAK CSAPÓDOTT

Frontálisan ütközött egy kamion és egy személyautó n a 4-es főúton Fegyvernek közelében. A balesetben a személygépkocsi vezetője a helyszínen meghalt.

2024. Április 20. 09:00, szombat | Helyi

RENGETEG SZEMETET HAGYOTT HÁTRA A LEVONULÓ ÁRHULLÁM

A tiszai árhullám levonulásával a KÖTIVIZIG munkatársai megkezdték a hullámtéren felhalmozódott hulladék mennyiségének felmérését, majd szemétmentesítését.

2024. Április 20. 08:45, szombat | Helyi

Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket

2024. Április 19. 12:50, péntek | Helyi

VÁDAT EMELT AZ ÜGYÉSZSÉG

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a 45 éves szegedi férfivel szemben, aki 2022 novemberében megfojtotta az alvó feleségét.