Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2019. Február 16. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: mti

A Republic együttes A Dal 2019 második elődöntőjének vendége

A Republic együttes A Dal 2019  második elődöntőjének vendége

A Republic együttes lesz A Dal 2019 második elődöntőjének vendégfellépője, az adást szombaton 19 óra 30 perctől láthatják a Duna Televízió és a Duna World csatorna nézői

- közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.

"Egy régóta nem játszott dalt hoztunk. Amikor írtam, akkor ez egy nagyon személyes indíttatású dal volt - Cipő akkor ment el tőlünk -, ritkán játszottuk, azonban most előkerült a fiókból. Az évek során más jelentést kapott, azok az érzések, amik bennünk voltak akkor, lecsillapodtak és egy általános dalszöveg lett arról, hogy a múltban történt rossz dolgokat próbáljuk meg elfelejteni, bocsássunk meg, kérjünk bocsánatot, a jókat pedig vigyük magunkkal, adjuk tovább a gyerekeinknek, szeressük egymást és legyünk büszkék arra, akik vagyunk. Különlegessége, hogy ebben a hangszerelésben a nagyközönség először A Dal színpadán hallhatja ezt a dalt" - árulta el Boros Csaba énekes a produkcióról.

A szombati második elődöntőben kilenc produkció lép színpadra. Közöttük lesz Antal Tímea feat. Demko Gergő (dalának címe: Kedves Világ!); a Fatal Error (Kulcs); a Mocsok 1 Kölykök (Egyszer); Nagy Bogi (Holnap); a Nomad (A remény hídjai); Oláh Gergő (Hozzád bújnék); Pápai Joci (Az én apám); a Ruby Harlem (Forró) és Szekér Gergő (Madár, repülj!). Közülük négyen kerülnek a döntőbe.

Szombaton átadják A Dal 2019 Legjobb Dalszöveg Írója elnevezésű díjat, amelyet a szakmai zsűri ítél oda.

A dalválasztó show zsűrijében Both Miklós Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő; Vincze Lilla előadó, dalszerző, zenepedagógus, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa és Nagy Feró, énekes, szövegíró, a Beatrice frontembere szerepel.

A verseny ötödik zsűritagja idén is a közönség, amely pontozhatja a dalokat és szavazhat kedvencére SMS-ben. Az érdeklődők A Dal 2019 honlapján (www.adal.hu), valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán már az adások előtt megismerkedhetnek az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról.

A Dal műsora után közvetlenül, szombaton 21 óra 40 perctől A Dal Kulissza következik, amelyben az előadók és a zsűri is részletekkel szolgál a produkciókról. A Kulissza műsorvezetője Forró Bence és Lola lesz.

A Dal 2019-be harminc produkció jutott be, közülük tizennyolcan jutottak az elődöntőbe, a 23-i fináléba nyolc versenyző kerül.

Szombatonként 19 óra 30 perctől a két műsorvezetővel, Dallos Bogival és Fehérvári Gábor Alfréddel, Freddie-vel kereshetik a Duna Televízió és a Duna World nézői Magyarország legjobb dalát.

Címkék: A dal, elődöntő, republic

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során