Hírek
2023. November 22. 05:03, szerda | Helyi
ELGÁZOLTA A GYALOGOST
A cserbenhagyó autós letartóztatásban várja a bíróság ítéletét.
A nyugalom megzavarására alkalmas tudósítás következik.
A Szolnoki Járási Ügyészség a segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette, valamint halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 39 éves jászkarajenői férfivel szemben.
A vádirat szerint a férfi Tiszajenő lakott területén kívül Jászkarajenő felé közlekedett az általa vezetett személygépkocsival, amikor előtte, vele szemben, a kerékpárját tolva, láthatósági mellényben gyalogosan haladt az úttest felezővonalánál egy enyhe fokú ittas állapotban lévő férfi.
A sofőr a gyalogost – az ütközés előtt mintegy 2,5 másodperccel – észlelte, azonban a jobb oldali forgalmi sávba nem tért vissza, hanem vészfékezett, és a személygépkocsi bal első részével elgázolta az ütközést jobbra történő mozgással elkerülni próbáló férfit, aki a baleset következtében a helyszínen elhalálozott.
A férfi az ütközés után a személygépkocsival megállt, abból kiszállt, az elgázolt gyalogost próbálta megszólítani, de mivel választ nem kapott, a helyszínről távozott úgy, hogy a sérült állapotáról nem győződött meg, részére segítséget nem nyújtott, a segítségnyújtást nem ajánlotta fel, sem a rendőrkapitányságot, sem a mentőszolgálatot nem értesítette a baleset bekövetkeztéről.
Az ügyészség a férfivel szemben börtönben letöltendő szabadságvesztésre, közügyek gyakorlásától eltiltásra, valamint közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a vádiratában.
Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog dönteni, a férfi a döntést letartóztatásban várja.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 16:29, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A SZENTANNAISOK
Idén sem maradhatott el a tradicionális gépes felvonulás, minden évben ezzel veszi kezdetét a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium különleges ballagása.
2024. Május 18. 14:25, szombat | Helyi
VÁRMEGYEI VONÓS VERSENY
Negyedik alkalommal került megrendezésre a Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei vonósverseny. A megmérettetésre közel 50 gyermek nevezett.
2024. Május 18. 12:17, szombat | Helyi
IDÉN IS SOK ALKOTÁS SZÜLETETT
A Játszd újra kiállításra idén is sok alkotás készült. Ez a program nem csak a hulladék újrahasznosításáról, hanem az óvodás gyermekek tehetséggondozásáról is szól.
2024. Május 18. 10:02, szombat | Helyi
VÁROSUNK IS BEMUTATKOZOTT
Városunk is bemutatkozott a térség legnagyobb idegenforgalmi expóján, a Szolnoki Utazás és Szabadidő Kiállításon.