Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. December 04. 18:27, kedd | Helyi

KARCAGRA IS KERÜLHETETT AZ ÚJ DROGBÓL?

KARCAGRA IS KERÜLHETETT AZ ÚJ DROGBÓL?

Összehangolt rendőri akció eredményeként három drogdílert vettek őrizetbe Szolnokon.

Több hónapnyi, alapos nyomozást követően a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével szolnoki helyszínen kutatást tartottak. A nyomozók összesen több mint 11 kilogramm kábítószer gyanúját keltő anyagot – jellemzően kiporciózott, zacskókba pakolt fehér port – lőfegyvert vagy annak utánzatát, lőszereket, kábítószer terjesztéséhez használatos eszközöket találtak, amelyeket lefoglaltak.


A rendőrök megállapították, hogy egy 39 éves szolnoki férfi és két társa az utóbbi időben rendszeresen értékesített – a megyén kívül is – nagyobb mennyiségű pszichoaktív anyagokat. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogták, majd 2018. november 22-én gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a három szolnoki lakost.
Az őrizetben lévő kereskedőkkel szemben a rendőrség előterjesztést tesz letartóztatásuk indítványozására.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 12:50, péntek | Helyi

VÁDAT EMELT AZ ÜGYÉSZSÉG

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a 45 éves szegedi férfivel szemben, aki 2022 novemberében megfojtotta az alvó feleségét.

2024. Április 19. 10:44, péntek | Helyi

A TŰZ MARTALÉKÁVÁ VÁLT AZ EGYEKI HÁZ

Kigyulladt és teljes terjedelmében kiégett egy hatvan négyzetméter alapterületű melléképület tetőtere Egyeken a Táncsics Mihály utcában.

2024. Április 19. 08:09, péntek | Helyi

Lakatlan ház födémszerkezete izzott Öcsödön

Beizzott egy száz négyzetméteres, lakatlan családi ház födémszerkezete mintegy ötven négyzetméteren csütörtök éjszaka Öcsödön, a Bercsényi Miklós soron.

2024. Április 18. 20:15, csütörtök | Helyi

Kutyás szépségversenyen keresik a Tisza-tó szépét a tiszafüredi Kutyás majálison

Második alkalommal rendezik meg a tiszafüredi kutyastrandon, a Mancsos Pancsolóban a Kutyás majálist május 1-jén, ahol egész nap kutyás és családi programokkal várják a gazdákat és az ebeket.