Hírek
2023. November 02. 05:02, csütörtök | Helyi
KARDDAL PRÓBÁLTA BEHAJTANI A MUNKABÉRTARTOZÁST
A Jászberényi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy férfivel szemben.
A vádlott Jászfényszarun az 5 ezer forintos munkabér követelésének egy kard segítségével próbált meg érvényt szerezni. A nyugalom megzavarására alkalmas tudósítás következik.
A vádirat szerint a férfi 2022. november 24-én, késő délután személygépkocsival megjelent az ismerőse Jászfényszaruban lévő házánál. A ház előtt beszélgetve a férfi munkát ajánlott az ismerősének, majd felszólította, hogy adja meg neki az 5.000 forintos munkabér tartozását.
Mivel a férfi tagadta, hogy tartozna, a pénzt követelő férfi elővett a gépkocsijából egy 52 cm pengehosszúságú kardot, és azzal a másik férfi irányába, csekély erővel szúró mozdulatot tett, amelyet ő a kezével elhárított, így a mellkasán egy hámkarcolással járó, 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.
A megtámadott férfi kiütötte a másik kezéből a kardot, ezután a földre kerültek, és itt a pénzt követelő többször, kis erővel, ököllel megütötte a követelését vitató férfit. A férfi a követelt pénzt végül nem adta át.
A járási ügyészség a büntetlen férfivel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint a próbaidő alatt a férfi pártfogó felügyelet alá helyezésére, továbbá a kard elkobzására tett indítványt a vádiratában.
Az ügyben a Jászberényi Járásbíróság fog dönteni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 06. 11:40, hétfő | Helyi
Állásajánlatok
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály aktuális állásajánlatai:
2024. Május 05. 15:00, vasárnap | Helyi
BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS
Erdély szívéből, Székelykeresztúrról érkeztek vendégek a városunkba. Itt tartózkodásuk alatt részt vettek egy barátságos focimérkőzésen is.
2024. Május 05. 09:00, vasárnap | Helyi
TÁNCHÁZ A MARISTÁSOKNÁL
A cigánytánc alapjaival ismerkedhettek meg a diákok a Szent Pál Marista Általános Iskolában a cigányhét záróprogramján. A következő percekben önök is betekintést nyerhetnek a jó hangulatú táncházba.
2024. Május 04. 15:00, szombat | Helyi
JÓTÉKONYSÁGI BÁLT RENDEZTEK
Az idei a Kátai Bál jótékonyságból befolyt bevételeit a kórház biztonságos betegellátáshoz szükséges eszközök beszerzésére fordítják.