Hírek
2018. Május 13. 10:49, vasárnap | Helyi
Kováts Napok 2018
Az 1779. május 11-én a charlestowni csatában hősi halált halt karcagi születésű Kováts Mihály huszárezredesre emlékeztek május 11-én tegnap a róla elnevezett általános iskolások és a város vezetői a Dérynében
A hős életét dr. Pintér Zoltán Árpád középiskola tanár idézte fel. Beszédét az alábbiakban közöljük:
- Tisztelt Megemlékezők! Szeretettel köszöntöm a kedves megjelenteket! Így visszagondolva igencsak régen, 17 évvel ezelőtt, egykori ifjúságom gondtalanságában én magam is Kováts-os végzősként ballagtam el és kezdtem meg a középiskolai tanulmányaimat.
Az akkori élmények és tapasztalatok talán megfakultak az emlékezetemben, de a hovatartozás érzése, az az öntudat, melyet egykori általános iskolám, egykori remek tanáraim elplántáltak bennem, ennél mélyebben rögzült és máig tisztán, elevenen él.
Megvallom: Hálásan köszöntem meg igazgató nőnek a felkérést e mostani emlékbeszédre, büszkeséggel tölt el, hogy ennek révén törleszthetek egy keveset abból az adósságból, amellyel a Kováts Mihály Általános Iskola és tanárkara felé tartozom, óvó gondoskodásukért, útmutatásaikért, nevelői szolgálatukért.
Ha egyetlen szóval kellene kapcsolatot vázolnom az iskola és névadója között, alighanem a példamutatás kifejezést választanám. Fabriczy Kováts Mihály életét éppúgy a haza és szabadság szolgálatának szentelte, mint tesszük azt ma, egy békésebb, de éppúgy kihívásokkal teli világban.
Kováts Mihály az iskola névadója harcolt mindkét ún. sziléziai háborúban, azaz az osztrák örökösödési- és a hétéves háborúban. A történelem fintora, és a XVIII. századi háborúk sajátossága, hogy mind a porosz, mind a dunai-Habsburg haderőben szolgált és ért el kiemelkedő teljesítményeket. Kalandos élete sohasem tartotta sokáig egy helyben. 1773-ig körülbelül 16.000 lengyel katonát képzett ki az oroszok elleni függetlenségi harcra. Élete utolsó, nagy kalandja azonban 1776. októberében, 52. életévében vette kezdetét.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 07. 06:00, vasárnap | Helyi
„SZAKKÖRI RANDEVÚ”
„Egy délután, egy történet, egy színpad!” Ezzel a mottóval várták a színházkedvelőket a karcagi Déryné Művelődési Központba, ahol a „Szakköri Randevú” keretében léptek deszkákra a helyi fiatal tehetségek.
2026. Június 07. 06:00, vasárnap | Helyi
KALAPÁCSOS TÁMADÁS ÉS GÁZOLÁS EGY TARTOZÁS MIATT
Szándékos gázolás, kalapácsos bosszú és milliós anyagi kár.
2026. Június 06. 06:00, szombat | Helyi
ÚJ KIÁLLÍTÁS NYÍLT A MÚZEUMBAN
Különleges történelmi időutazásra invitálta a látogatókat a Györffy István Nagykun Múzeum és a Nemzeti Portrétár Alapítvány.
2026. Június 06. 06:00, szombat | Helyi
HAMAROSAN ISMÉT ITT A „MOZGÁS ÉJSZAKÁJA”
Idén is éjszakai sportfővárossá alakul Karcag. Június 12-én ugyanis ismét megrendezik a Mozgás Éjszakáját,












