Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2016. November 04. 08:13, péntek | Helyi

Oviolimpia Kunhegyesen

Oviolimpia Kunhegyesen

A kunhegyesi sportcsarnok adott otthont az oviolimpiának, amelyet a tiszabői önkormányzat szervezett.

Domány István alpolgármester elmondta, a rendezvényükhöz csatlakozott Kunhegyes, Tiiszabura, Tomajmonostora és Kenderes önkormányzata, így most ezen öt település óvodásai vettek részt az első oviolimpián., ahol Pádár LKászló állította össze a feladatokat. A segítőknek köszönhetően megvendégelték a verseny végén a gyerekeket is. A lelkes ovisokat a lelátóról csatakiáltással biztatták társaik. Minden településen előválogatót is tartottak, így a döntőbe a legjobbak jöttek el.
- Nagyon szívesen adtunk helyet Kunhegyesen ennek a rendezvénynek, hiszen mi is fontosnak tartjuk, hogy már óvodás korban elkezdjék a kicsik a rendszeres sportolást, a mozgást, s erre a vetélkedőre rendkívül alkalmas a sportcsarnokunk - mondta Szabó András polgármester.

A kenderesi Liliom óvodásoknak Pádár Lászlóné polgármester is a helyszínen szurkolt. Ő is jó kezdeményezésnek tartja ezt, s örömmel jöttek el az olimpiára, remélve, lesz folytatása.

Címkék: kunhegyes

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 12:50, péntek | Helyi

VÁDAT EMELT AZ ÜGYÉSZSÉG

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a 45 éves szegedi férfivel szemben, aki 2022 novemberében megfojtotta az alvó feleségét.

2024. Április 19. 10:44, péntek | Helyi

A TŰZ MARTALÉKÁVÁ VÁLT AZ EGYEKI HÁZ

Kigyulladt és teljes terjedelmében kiégett egy hatvan négyzetméter alapterületű melléképület tetőtere Egyeken a Táncsics Mihály utcában.

2024. Április 19. 08:09, péntek | Helyi

Lakatlan ház födémszerkezete izzott Öcsödön

Beizzott egy száz négyzetméteres, lakatlan családi ház födémszerkezete mintegy ötven négyzetméteren csütörtök éjszaka Öcsödön, a Bercsényi Miklós soron.

2024. Április 18. 20:15, csütörtök | Helyi

Kutyás szépségversenyen keresik a Tisza-tó szépét a tiszafüredi Kutyás majálison

Második alkalommal rendezik meg a tiszafüredi kutyastrandon, a Mancsos Pancsolóban a Kutyás majálist május 1-jén, ahol egész nap kutyás és családi programokkal várják a gazdákat és az ebeket.