Városlista
2018. november 13, kedd - Szilvia

Hírek

2018. Július 10. 09:15, kedd | Helyi

PEDAGÓGUSOKAT KÖSZÖNTÖTTEK

PEDAGÓGUSOKAT KÖSZÖNTÖTTEK

A Déryné Kulturális Központban tartotta pedagógus napi ünnepségét a Madarász Imre Egyesített Óvoda.

A megjelent kollégákat, valamint Dobos László polgármestert, Kovács Szilvia alpolgármestert, Pánti Ildikó önkormányzati képviselőt, Béresné Balla Katalint, a Szülői Munkaközösség elnökét, Farkas Adrienne-t, a „Gyermekünk mosolya egészséges gyermekekért alapítvány” kuratóriumi elnökét Kunné Nánási Mónika intézményvezető helyettes köszöntötte.

A 2017 /2018-as nevelési év nagyon sok munkát, magas szakmai eredményeket és sok szép elismerést hozott intézményünk dolgozói számára. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy intézményünk vezetőjét megyei díjjal ismerték el. Gulyás Ferencné 2017. augusztus 25-én vehette át Szolnokon a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Díjat, melyhez szívből gratulálunk. 2018. január 19-én ünnepélyes keretek között vehette át Karcag Város Kultúrájáért díjat Gyulainé Nagy Zsuzsanna óvodapedagógus az évtizedeken át magas szakmai színvonalon végzett pedagógiai munkájáért. 2018. március 28-án, rendeztük meg Szakmai fórumunkon, ahol köszöntöttük Györfi Sándor Munkácsy Mihály-díjas karcagi szobrászművészünket, aki március 15-én, nemzeti ünnepünkön a kun hagyományok megőrzését és népszerűsítését szolgáló alkotóművészete, a paraszti világ mellett a magyar történelem jeles alakjait megörökítő alkotásai, valamint érmeket, plaketteket és grandiózus köztéri szobrokat is magába foglaló gazdag életműve elismeréseként vehette át a Kossuth-díjat a Parlamentben. Nevelőtestületünk nevében köszöntöttük Pánti Ildikó önkormányzati képviselőt, aki szintén nemzeti ünnepünkön vehette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, valamint Dr. Nagy - Molnár Miklóst, a Györffy István Nagykun Múzeum igazgatóját, aki Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott a Földművelésügyi Minisztériumban. A kitüntetésekhez szívből gratulálunk, további munkájukhoz nagyon jó egészséget kívánunk. Ezzel még nem ér véget a kitüntetések sora, hiszen 2017. december 16-án, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adták át a polgárok szavazatai alapján odaítélt Magyar Örökség díjat, melyet „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei program megálmodója Kovács Szilvia alpolgármester vehetett át. Pandur Zoltánné, a karcagi hivatal polgármesteri titkárnőjét, aki szintén Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott ez év március 15-én. Szepesi Tibor 2018. május 6-án, a Magyar Sport Napján az Emberi Erőforrások Minisztériuma ünnepségén Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át a Magyar Tudományos Akadémián elismerve ez által a sport területén végzett magas szakmai munkáját. A díjazottaknak gratulálunk és további munkájukhoz sok erőt, jó egészséget kívánunk - mondta Kunné Nánási Mónika.
A köszöntő után Gulyás Ferencné intézményvezető értékelte az idei tanévet, szólt az óvodákban végzett magas színvonalú szakmai munkáról és az elért eredményekről, valamint a következő tanév jelentősebb feladatairól.
A díjazottakat és az ünnepségen megjelenteket a pedagógus nap alkalmából Szabó Máté a Táncsics körút 17. óvoda nagycsoportos óvodása verssel köszöntötte. A tanév végével nyugdíjba vonuló óvodapedagógusokat, dajkákat, fűtő-karbantartókat előbb az intézmény vezetője virággal köszöntötte, műsorral pedig óvodásaik. A Táncsics körút 17. óvodából Zsírosné Egyed Ibolya, a Kinizsi úti óvodából Ökrösné Kara Judit, a Takács Péter úti óvodából Vadai Gyuláné óvodapedagógust, valamint Mátyus Lőrincné dajkát és Szendrei Dezsőné kisegítő dolgozót. Tóth Jánosné óvodapedagógus a Zöldfa úti óvodából vonul nyugdíjba. A Csokonai óvodából Lajtos Lajosné és Kerekes Lászlóné dajkák kezdhetik meg nyugdíjas napjaikat, de Kun László és Nagy László fűtő-karbantartók is nyugdíjba mennek.
A nyugdíjba vonulóknak az önkormányzat nevében Dobos László polgármester kívánt tartalmas, gazdag éveket és jó egészséget. Az aktív dolgozóktól pedig azt kérte, hogy a nyári szünetben töltődjenek föl, pihenjenek sokat családjaik, szeretteik körében, hogy ősztől újult erővel tudják kezdeni a 2018/19-es tanévet, hiszen feladat akkor is lesz bőven.
A köszöntés után Gulyás Ferencné intézményvezető egy csokor virággal köszöntötte a 25 éves jubileumi díjban részesülőket: Posztósné Kovács Éva tagóvoda vezetőt, Gyulainé Nagy Zsuzsanna óvodapedagógust, Reményi Judit adminisztratív dolgozót, Kerekes Lászlóné dajkát, Nagy László fűtő - karbantartót. 30 éves jubileumi díjban részesült Andrási Tiborné intézményvezető helyettes, Harsányiné Szabó Ilona tagóvoda vezető. 40 éves jubileumi díjban részesült Benéné Kecskeméti Anna tagóvoda vezető, Zsírosné Egyed Ibolya óvodapedagógus, Tóth Jánosné óvodapedagógus. Az óvoda által alapított díjakat is itt adták át. Az év óvodája ebben a nevelési évben a SZIM óvoda lett. Az Év pedagógusa a 2017/2018-as nevelési évben Zsírosné Egyed Ibolya, a Táncsics krt. 17.-es óvoda óvodapedagógusa, Ökrösné Kara Judit Tünde, a Kinizsi úti óvoda óvodapedagógusa és Harsányiné Szabó Ilona a Zöldfa úti óvoda tagóvoda vezetője lett. Az év pedagógiai munkát segítő díjat Mátyus Lőrincné, a Takács Péter úti óvoda dajkája és Kerekes Lászlóné, a Csokonai úti óvoda dajkája kapta. A díjazottakat Fekete Gyula, a Jókai úti óvoda nagycsoportos óvodása és a KÁIAMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Kurucz Alexandra és Kiss Zsigmond tanulói köszöntötték.

Ezek érdekelhetnek még

2018. November 12. 18:37, hétfő | Helyi

Betöltetlen egy vadász állás is

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály aktuális állásajánlatai:

2018. November 11. 16:16, vasárnap | Helyi

Megemlékezés

Az I. világháború áldozataira emlékeztünk november 11-én vasárnap.

2018. November 10. 09:56, szombat | Helyi

Börze a továbbtanulóknak

1999-ben az álláslehetőségek bemutatójaként indult

2018. November 10. 09:45, szombat | Helyi

Megemlékezés az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában

A lelki gazdagodás hatalmas forrásai erednek a zenéből.