Városlista
2018. június 19, kedd - Gyárfás

Hírek

2018. Június 13. 13:20, szerda | Helyi

Új lehetőségek a diákmunka körül

Új lehetőségek a diákmunka körül

A Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból.

Ennek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget - nyilatkozta az Varga Mihály pénzügyminiszter városunk korábbi országgyűlési képviselője.

A pénzügyminiszter elmondta, a programban új elemként jelenik meg, hogy - az erős munkaerő-kereslet kielégítése érdekében - a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett ezentúl a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása.

A tárcavezető ismertette, utóbbi esetben a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatónak, a fennmaradó bérköltséget és járulékait a foglalkoztatónak kell viselnie.

Varga Mihály elmondta, a program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását, a korai munkatapasztalat mellett pedig a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja.

Az idén rendelkezésre álló összegből arra számítanak, hogy ismét mintegy 25-30 ezer diák számára biztosíthatnak munkát a nyári időszakban - fogalmazott a miniszter.

Mint mondta, a program népszerűségét jelzi, hogy tavaly több mint 27 ezer diák vett részt benne, sokan közülük a kötelező szakmai gyakorlatukat is így teljesítették.

Ismertetése szerint a programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor (leghamarabb június 18-án) már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor (augusztus 31-én) még nem múltak el 25 évesek. Tavaly több mint 27 ezer fiatal szerzett munkatapasztalatot a program keretében.

A program a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 103 500 forint lehet személyenként és havonta.

Az önkormányzatoknak és a vendéglátásban, illetve mezőgazdaságban tevékenykedő cégeknek a járási hivatalokhoz kell benyújtaniuk a felmerülő munkaerőigényüket. A diákok az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál regisztrálhatják magukat - tette hozzá a pénzügyminiszter. Térségünkben közkedvelt munkalehetőség a fiatalok körében a berekfürdői strandon található büfék éttermek.

Ezek érdekelhetnek még

2018. Június 18. 17:33, hétfő | Helyi

Gyerekek is adományoztak beteg és rászoruló társaiknak a UPC segítségével

Összesen 57 zsák, vagyis közel 7000 darab plüssfigura gyűlt össze,

2018. Június 18. 16:07, hétfő | Helyi

Megújult a Karcag-Apavári vadászház

A Nefag Zrt. megújult Karcag-Apavári Vadászházát pénteken adták át ünnepélyesen.

2018. Június 17. 17:27, vasárnap | Helyi

Egyedüli nőként örökös pásztor lett

Újra tizenketten ülnek Hortobágy Örökös pásztorainak asztalánál. A minap a Hortobágyon megtartott titkos szavazáson a pásztorok a karcagi Béres Mihályné Márki Piroskát beválasztották a jeles asztaltársaságba.

2018. Június 17. 17:22, vasárnap | Helyi

Finom az idei cseresznye

Már kapható a piacon a ropogós, nagyszemű magyar cseresznye. Az idei termés jó, az árak tavalyhoz képest minimálisan emelkedtek. Jelenleg 500-600 forintba kerül egy kiló gyümölcs.