Városlista
2026. június 30, kedd - Pál

Hírek

2021. Május 17. 12:59, hétfő | Helyi
Forrás: Katasztrófavédelem

Idén is jelentős támogatásban részesülnek az önkéntes mentőszervezetek

 Idén is jelentős támogatásban részesülnek az önkéntes mentőszervezetek

Százötvenegy önkéntes mentőszervezet jut 2021-ben központi forrásból pályázati támogatáshoz. Az erre vonatkozó döntést május 12-én hagyta jóvá a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója.

Az önkéntes mentőcsoportok megalakítását és működésük szervezett kereteinek megteremtését kilenc évvel ezelőtt kezdeményezte a katasztrófavédelem. A központi, majd a területi rendeltetésű mentőszervezetek megalakítása és minősítése után a járási és települési szintű szervezeteket hívták életre. Ezek a csapatok ma már jól kiegészítik a hivatásos katasztrófavédelem egységeinek munkáját, képesek hatékonyan, a hivatásosok irányításával működni.

Az önkéntes mentőszervezetek fejlesztésének elsődleges célja a települések önvédelmi képességének erősítése volt. A szervezetek bevonásával emelkedik azoknak a száma, akik helyben szerepet tudnak vállalni a károk, különös tekintettel a viharkárok felszámolásában és a helyreállítási munkálatokban. Jelenleg országosan több mint húszezer önkéntes áll beavatkozásra készen az emberek biztonsága érdekében.

A mentőszervezetekben tevékenykedők létszámának növekedésével arányosan beavatkozásaik száma is emelkedett, tavaly összesen 2 ezer 249 katasztrófavédelmi műveletben vettek részt az önkéntes mentőszervezetek. A beavatkozásokhoz nem elegendő az önkéntesek elhivatottsága és szakmai tudása, megfelelő felszereltségre, a kor kihívásainak megfelelő technikai eszközökre is szükség van.

A korábbi évekhez hasonlóan a katasztrófavédelem idén is kiírta azt a pályázatot, amely az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó járművek, működési költségek finanszírozására, védőruházattal való ellátására, valamint a mentőszervezet tagjai oktatásának, vizsgáztatásának támogatására nyújt lehetőséget a központi költségvetésből. A jóváhagyott döntés alapján százötvenegy önkéntes mentőszervezet jut pályázati támogatáshoz. Jász-Nagykun-Szolnok megyéből a Berény Járási Önkéntes Mentőcsoport tagjaként Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete egy csapatszállító mikrobuszhoz jut, melynek értéke 12.500.000 forint.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 30. 06:15, kedd | Helyi

E-ROLLEREKRE FÁJT A FOGA

E-rollereket lovasított meg egy helyi férfi Jászberényben. A tettest előállították a rendőrök.

2026. Június 30. 06:11, kedd | Helyi

KORLÁTOZÁSOK LÉPTEK ÉRVÉNYBE A HAMVAK SZÓRÁSÁRA VONATKOZÓAN

A strandszezonban korlátozások vannak érvényben hamvak szórása esetén többek között Szolnok város belterületi szakaszán a Tisza folyón, a Zagyva folyón, valamint a Tisza-tó teljes területén.

2026. Június 30. 06:07, kedd | Helyi

TANÉVZÁRÓ A SZENT PÁL MARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

2026. Június 30. 06:00, kedd | Helyi

KARCAGOT ISMÉT BELENGTE A BIRKAPÖRKÖLT ILLATA

Öntöttvas lábasok, rotyogó birkapörköltek és rengeteg látogató. Karcagon ismét megrendezték a Birkafőző Fesztivált, amely mára nemcsak a Nagykunság, hanem az egész ország egyik legismertebb gasztronómiai eseményévé vált.