Hírek
2022. Január 27. 10:01, csütörtök |
Helyi
Forrás: Katasztrófavédelem
Idén is lehet jelentkezni a Dr. Balogh Imre Emlékpályázatra
Huszonkettedik alkalommal hirdeti meg a Dr. Balogh Imre Emlékpályázatot a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A pályamunkákat 2022. május tizedikéig lehet benyújtani.
A pályázat ezúttal is azt a témát járja körül, hogy a tudományos, technikai vívmányok miként illeszthetőek a katasztrófavédelem feladatkörébe. A pályázónak lehetősége van saját innovációit is beépítenie a tűzmegelőzés, tűzoltás, műszaki mentés, vagy tűzvizsgálat témakörében írott dolgozatába.
A pályamunkában ki lehet fejteni, hogy az új fejlesztések milyen módon támogatják a már meglévő feladatrendszert, melyek azok az eljárások, amelyek újragondolásával hatékonyabbá válhat a megelőzési, kárfelszámolási vagy helyreállítási munka. A harminc oldalas dolgozatokat szakértő zsűri bírálja el.
Dr. Balogh Imre, az egykori Nehézipari Minisztérium néhai főosztályvezetője elkötelezett pártolója volt a tűzvédelmi szakterületnek. A róla elnevezett díj megalapítását özvegye kezdeményezte. A 2000-ben létrejött megállapodás értelmében a pályázat keretei között kapja meg a felajánlott díjat és az ahhoz tartozó aranygyűrűt az arra leginkább érdemesnek ítélt szakember.
A pályázati felhívás a cikkhez csatolt dokumentumban elérhető.
https://jasz.katasztrofavedelem.hu/application/uploads/documents/2022-01/77149.pdf
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:22, péntek | Helyi
Befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása
183 óra után befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása.
2026. Július 23. 11:55, csütörtök | Helyi
Saját kistestvérét bírta rá lopásra
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 20 éves nővel szemben, aki saját 13 éves testvérét vette rá arra, hogy lopjon.
2026. Július 22. 16:20, szerda | Helyi
Szoba égett egy abádszalóki házban
A tűzoltóknak két oxigénpalackot és egy fegyverszekrényt is ki kellett menteni a tűzből.
2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi
Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.
