Hírek
2022. Március 01. 06:30, kedd | Helyi
100 MÉTERES KOLBÁSZT SÜTÖTTEK
A Karcagi Kolbászízesítő Verseny keretében a Karcagi Konok Kunok csapata két rekordméretű 100-100 méteres kolbászt is sütött Juhász János vezetésével.
A két nagy, kétszáz méteres kolbász pillanatok alatt elfogyott.
Gyakorlatilag megnyitóra, 10 órára elkészült, s aztán kezdtékosztani, s 11 órára gyakorlatilag elfogyott, elkapkodták - mondta Juhász János.
A kétszer száz méteres kolbászsütő két-két méter átmérőjű, erre ment a finom karcagi ízesítéssel, karcagiak készítette a kolbász, ami45-50 perc alatt sült meg.
A szél néha megnehezítette a dolgot, de megoldottaa csapat. 150-200 kilogrammvolt a felhasznált hús mennyisége.
Az új, saját városi sütőt most készíttette az önkormányzat és úgykérték, hogy inkább két darab készüljön ls az átmérője 110 centi legyen. Ennek a forgatása sokkal könnyebb, mint a 3 méteresé, amit asztalról forgattak.
A kolbász kicsit ízesebb, fűszeresebb volt, mint ami otthon készül, a fokhagyma melletta bors kicsit több volt benne és került bele kömény is, mert Karcagon szeretik a kolbászban azt is.
A csapat tagjai:Kun Laci, PandurZoltán,Juhász Ági, Csontné Julika és Kacsándi Pisti és én voltam ma - mondtaJuhász János és segített még az osztásnál KunLaci felesége.
Posztós Gábornaknagyonízlett a kolbász.
Abszolút a hagyományos ízekkel készült, ahogy én is szeretem, só, bors, paprika van benne. Én szeretem, ha szép pirosra sült és az se baj, ha picikét csípős a paprika, az adja meg igazán az ízét színét is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 24. 17:53, péntek | Helyi
8 év szabadságvesztés az indítvány a gyermekpornográfiával vádolt férfivel szemben
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat egy újszászi férfival szemben.
2024. Május 24. 15:00, péntek | Helyi
REDEMPTIOS EMLÉKPARKOT AVATTAK
Redemptios Emlékparkot avattak Berekfürdőn.
2024. Május 24. 11:00, péntek | Helyi
ÚJ SZAKASZBAN A BÁNTALMAZÁSI ÜGY
Egy karcagi férfi úgy megvert egy fiatal lányt, hogy életveszélyes sérülései keletkeztek. Mindezt azért, hogy prostitúcióra bírja rá.
2024. Május 24. 08:40, péntek | Helyi
Az elmúlt 24 órában történt
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.