Hírek
2021. December 15. 16:37, szerda | Helyi
12 ÉV A KARCAGI CSONTTÖRŐNEK
A Szolnoki Törvényszék most meghozott másodfokú ítéletében a vádlott fegyházbüntetésének tartamát 9 és félről 12 évre felemelte a karcagi férfinak.
A Szolnoki Törvényszék másodfokú ítéletével jogerősen lezárult annak a harmincas éveiben járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki tavaly nyáron, más bűncselekmények mellett, alig egy hónap leforgása alatt két rablást is elkövetett. Előbb, 2020. májusában az egyik karcagi ház udvaráról vitt el egy segédmotoros kerékpárt, majd alaposan megverte a tulajdonost, aki utóbb nem volt hajlandó fizetni azért, hogy „kiváltsa”. Néhány héttel később, Kisújszálláson pedig az egyik utcán sétáló asszony kezéből tépte ki a táskát, olyan erővel, hogy a hölgy a földre zuhant és eltörte a karját.
A Karcagi Járási Ügyészség 2021. március 17-én emelt vádat az ügyben. A Karcagi Járásbíróság 2021. május 13-án előkészítő ülést tartott, melyen a vádlott a vádiratban foglaltakkal egyezően beismerte a bűncselekmények elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, mely nyilatkozatait a bíróság elfogadta, és aznap ítéletet hozott.
A férfi rablás és súlyos testi sértés bűntettében, rablás bűntettének kísérletében és 2 rendbeli lopás vétségében is bűnösnek találtatott, amiért a járásbíróság 9 év 6 hónap fegyházra ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől.
Az ügyészség kevesellte, a vádlott és védője sokallták a kiszabott büntetést, ezért a vádhatóság a vádlott terhére súlyosításért, a kiszabott szabadságvesztés tartamának lényeges felemelése, míg a védelem enyhítés érdekében fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol a napokban jogerősen befejeződött.
Az ügyészi fellebbezés eredményre vezetett. A Szolnoki Törvényszék most meghozott másodfokú ítéletében a vádlott fegyházbüntetésének tartamát 9 és félről 12 évre felemelte.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 13:30, szerda | Helyi
Három helyen is megszólalt kedden a szén-monoxid-érzékelő
Összesen hat ember volt érintett, de az érzékelőknek köszönhetően senki sem szenvedett mérgezést.
2026. Február 25. 10:06, szerda | Helyi
Kunmadarasi dílerek lakat alatt
Csak áttekertek a felsőbb kapcsolatukhoz biciklivel, hogy átvegyék a terítendő anyagot.
2026. Február 25. 06:00, szerda | Helyi
HATODIK JEGES FÜRDŐZÉS TISZAFÜREDEN
Immár hatodik alkalommal rendezték meg az ország egyik legnagyobb hideg vizes csobbanását, a Tisza-tavi Jeges Fürdést Tiszafüreden.
2026. Február 25. 05:00, szerda | Helyi
BAJBA KERÜLT KUTYÁT MENTETTEK ZAGYVARÉKASON
Egy szerencsétlenül járt kutya beszorult egy kerítés elemei közé Zagyvarékason úgy, hogy önerőből nem tudott kiszabadulni.

