Hírek
2016. November 16. 16:23, szerda | Helyi
A Munkáspárt helyi vezetője adta át a petíciót
November 8-án a Munkáspárt akciónapot tartott, amelyen az Európai Unió és az Egyesült Államok között kötendő szerződés ellen tiltakoztak Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztérium előtt.
Ezzel egy időben a petíciót átadtak a megyei és városi vezetőknek is. Karcagon, Horváth Sándor, a Munkáspárt helyi vezetője adta át a petíciót a Városházán Dobos László polgármesternek.
- Dr. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének megbízása nevében hoztam el ezt a petíciót Dobos Lászlónak. A Munkáspárt elnöksége úgy döntött, hogy a megyei közgyűlés elnökeinek és a 106 egyéni választókerület központjában a polgármesternek 10.30-kor, ma átadjuk ezt a borítékot.
Ennek a lényege, a Munkáspárt, az Egyesült Államok és az Európai Unió szabad kereskedelmei egyezményével, mely nincs még megkötve, a mi szakembereink véleménye szerint, a lakosság többségének nem fog jó lenni. Vannak ennek előnyei is, amit elnök úr a levélben leírt, de úgy érezzük, hogy a kis- és középvállalkozások és a mezőgazdaság ennek kárát szenvedni, mert Magyarországon a génkezelt növények forgalmazása tilos, az Egyesült Államokban ilyen korlátozás nincs, tehát ilyen termékek bekerülhetnek az országba, ezért úgy gondolja a vezetés és azok a gazdasági szakemberek, akik a Munkáspárton belül vannak, úgy gondolják jobb volna ezt nem megkötni.
Ezt a véleményünket juttatjuk el ma a Külügyminisztériumba és a polgármestereknek, közgyűlési elnököknek, ezt hoztam el, s szeretném átadni a párt elnökének nevében Dobos Lászlónak.
- A levelet átveszem, reagálni akkor tudok rá, ha elolvasom annak tartalmát - mondta a petíció átvételekor Dobos László polgármester.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
NÉPSZERŰ A KARCAGI TULIPÁNOS KERT
Angliából hazatérve hozta magával a „Szedd magad” mozgalom ötletét az a karcagi pár, akik mára sok-sok tulipánhagymát gondoznak saját kertjükben.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
KÉSZÜLNEK A VIRÁGBOLTOK A BALLAGÁSRA
Már csak kettőt kell aludni, és országszerte megszólalnak az utolsó csengők a középiskolákban.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
SIKERES TAVASZI SZEZON A „GYÖRFFYBEN”
Az elmúlt két hónap eseménydús és sikerekben rendkívül gazdag időszak volt a Györffy István Katolikus Általános Iskola életében.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
ISZAPBA MERÜLT FÉRFIT MENTETTEK TÚRKEVÉN
Megszédült és elektromos biciklijével csatornába hajtott egy idős férfi Túrkevén.
