Hírek
2017. December 21. 18:32, csütörtök | Helyi
NAV- ablak

A Városházán, a volt házasságkötő teremben alakították ki a Karcagi Kormányablak NAV- ablakát, melyet december 21-én adtak át.
Mostantól az adóhatóság munkatársai is itt, a korszerű és a 21. század kívánalmainak megfelelő körülmények között fogadhatják az ügyfeleket.
Hodos Julianna, a Karcagi Járási Hivatal Hivatalvezetője megköszönte Dobos László polgármesternek, hogy támogatta azt az elképzelést, miszerint a meglévő Kormányablak folytatásaként alakítsák ki a NAV-ablakot. Mintegy 28 millió forintból valósult meg a beruházás, s a 77 négyzetméteres területen, az ügyfélkiszolgáló rész mellett a háttérmunkát segítő területet is ki tudtak alakítani, s a hét három napján - igazodva a KAB nyitva tartásához - fogadják az ügyintézők az ügyfeleket.
Dr. Kállai Mária kormánymegbízott hangsúlyozta, a modern közigazgatás alapfeltétele, hogy az, kiszolgálja az embereket. A járási hivatalok, a Kormányablakok a magyar közigazgatás történetében kiemelkedő jelentőségűek, hiszen általa megvalósulhatott az emberek jobb, hatékonyabb kiszolgálása, az ügyek intézésnek megkönnyítése és közelebb vitele az állampolgárokhoz, hiszen már közel 1600 ügyet intézhetnek itt.
- Országszerte a Kormányablakokban kialakított irodákkal együtt 181 helyen lehet adóügyet indítani, de ez a szám jövőre ismét nő - mondta Tamásné Czinege Csilla, adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár. Karcagon több mint 20 éve van ügyfélszolgálati iroda. Karcag és térsége vállalkozói 11 százalékát adják a megye éves gazdasági árbevételének, ezért is volt fontos az új iroda kialakítása. Jövőre indul a mentor-program kezdő a vállalkozások számára, amelyben a NAV munkatársai fogják segíteni a kezdőket, de korszakos jelentőségű lesz a NAV által elkészített vállalkozások e-SZJA bevallása is, ami szintén indokolta a fejlesztést - sorolta a szakember.
- A kormányzat szándéka az, hogy egy szolgáltató állam jöjjön létre. Ennek a tükrében jöttek létre a Kormányhivatalok, a Járási Hivatalok és azon belül létrejöttek a Kormányablak osztályok, amely Karcagon és Kisújszálláson is működik. A Kormányablak feladata, hogy az ügyfelek egy helyen tudják intézni az ügyeiket. A Kormány szándéka az volt, hogy országszerte azonos feltételekkel tudják az állampolgárok, a vállalkozások az ügyeiket intézni - fogalmozott dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 09. 06:00, péntek | Helyi
VOKS 2025 FÓRUM KISÚJSZÁLLÁSON
A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazáson való részvétel fontosságára hívta fel a figyelmet a Belügyminisztérium helyettes államtitkára Kisújszálláson.
2025. Május 09. 06:00, péntek | Helyi
ÚJ ELNÖK A VÁRMEGYEI KÖZGYŰLÉS ÉLÉN
Dr. Fazekas Gábor Gyula személyében új elnöke van a Jász-Nagykun Szolnok Vármegyei Közgyűlésnek. Hubai Imre, a korábbi elnök az Agrárminisztérium munkáját fogja segíteni, így ő elbúcsúzott a megyei önkormányzattól.
2025. Május 09. 06:00, péntek | Helyi
RENDŐRÖKET FENYEGETTEK KUNMADARASON
Még tavaly nyáron konfliktusba keveredett egy testvérpár Kunmadarason.
2025. Május 08. 20:41, csütörtök | Helyi
NAGYON SZÉP SIKEREK A MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENYEN!
2025. április 10-én került megrendezésre a megyei történelem verseny szóbeli döntője Szolnokon, a Széchenyi Gimnáziumban.