Hírek
2024. Június 29. 15:03, szombat |
Helyi
Forrás: Karcag TV / MTI
A Karcagi Birkafőző Fesztivál

A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, a karcagi birkapörkölt ma már hungarikum, amely a térséghez kötődik, de képes más vidéken élők körében is kifejteni az összetartó erejét.
Ma, az identitását elvesztő Európában minden korábbinál nagyobb jelentőséggel bírnak a kultúránkat és hagyományainkat megőrző kezdeményezések - jelentette ki a pénzügyminiszter szombaton, a Karcagi Birkafőző Fesztivál megnyitó ünnepségén.
Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány továbbra is kiáll Európa keresztény alapjai, a nemzetállamok Európája mellett.
A tárcavezető kifejtette: a hagyományok, a hagyományos élet és értékrend, a nemzet, a vallás és a család támadás alatt áll nem csak Európában, hanem a világon, ezeket az értékeket meg kell védeni. Hozzátette: ahol az identitást meghatározó alapvető tényezőket, a vallást, a nemzettudatot vagy a család fogalmát megkérdőjelezik és felszámolják, ott eltűnnek a hagyományos értékek, ezeket ugyanis nem más hozza létre, mint a közösségek aktivitása.
"Csak közösségben van élő hagyomány" - hangoztatta, hozzátéve, a polgári kormány filozófiája a természetes emberi közösségek megerősítésére épül.
A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, a karcagi birkapörkölt ma már hungarikum, amely a térséghez kötődik, de képes más vidéken élők körében is kifejteni az összetartó erejét.
Elmondta, a magyar szellemi kulturális örökség részének is megválasztott Karcagi Birkafőző Fesztiválnak már több mint két évtizedes hagyománya van. Az eseményre az ország minden tájáról érkeznek szakácsok, az idei fesztivál díszvendége Berekfürdő és Kunmadaras. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a hagyományokat örökíteni is kell, a hagyományok, ahogy a kultúra is, "nem magától örökítődik át".
Varga Mihály gratulált Szepesi Tibornak, Karcag polgármesterének (Fidesz-KDNP), aki a június 9-i választáson kétharmados többséget kapott.
Fazekas Sándor fideszes országgyűlési képviselő a karcagi birkafőző fesztivált Magyarország egyik legnagyobb, legelismertebb gasztrokulturális eseményének nevezte.
A birkapörkölt - amely egy hungarikum, egy eredetvédett, kiváló hagyományokat magába foglaló étel - összegyűjti az embereket - jegyezte meg.
F. Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntötte a díszvendég települések - Kunmadaras és Berekfürdő - polgármestereit.
Szepesi Tibor, Karcag polgármestere azt mondta, hogy a birkafőző fesztiválon a hagyományokat, a tradíciókat ünnepelik, minden évben kiemelkedő jelentőségű a rendezvény.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 05:22, kedd | Helyi
RAJTAÜTÉS DROGBIZNISZ KÖZBEN
A DELTA Program keretében ütöttek rajta a rendőrök egy törökszentmiklósi díleren, aki éppen két fogyasztót szolgált ki.
2025. Október 21. 05:17, kedd | Helyi
20 ÉVES AZ EGYÜTT-EGYMÁSÉRT KLUB
20 éves az Együtt-Egymásért Klub. Ezen alkalomból a Méltóság Mezeje Őszi találkozóján a Déryné Művelődési Központ I. emeleti nagytermében a megnyitót követően emlékezésre és kerekasztal beszélgetésre került sor.
2025. Október 21. 05:12, kedd | Helyi
ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉS
Megújul a karcagi Idősek Klubjának épülete. A most aláírt szerződésben foglaltak szerint jövő nyárra készül el a kivitelező cég az épület energetikai korszerűsítésével.
2025. Október 18. 09:19, szombat | Helyi
VARRÓ-KUPA Kispályás labdarúgó torna!
A Karcagi SZC Varró István Technikum műfüvespályáján, az intézmény fennállásának 56 éves évfordulója alkalmából,ismét megrendezésre került a Varró-kupa fiú kispályás labdarúgó torna 2025. október 17-én.