Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2015. Január 17. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

A magyar gyártók érzik meg elsősorban a szappanadót?

A magyar gyártók érzik meg elsősorban a szappanadót?

Elsősorban az alacsony árkategóriájú termékek jellemzően magyar gyártóit hozhatja nehéz helyzetbe a tisztálkodó- és mosószerekre kivetett termékdíj. A papíripar szereplőinek még adószakértők segítségével sem sikerült értelmezni a rájuk vonatkozó jogszabály egyes részeit.

Idéntől termékdíjas lett a kiskereskedelmi forgalomba szánt mosószerek, öblítők, mosogatószerek, tisztítószerek, tusfürdők és samponok köre, az irodai papír után pedig kilónként 19 forintot kell fizetni. A piaci hatások még nem számszerűsíthetőek, de az érintettek szerint borítékolható az áremelés, és az is, hogy elsősorban magyar tulajdonú cégek kerülnek nehéz helyzetbe.

„Tagvállalataink már régóta fizetnek termékdíjat, de ez a teher eddig a csomagolóanyagokon keresztül érintette őket. Az idén bevezetett kilónkénti termékdíj azonban – különösen úgy, hogy az érintettek semmit sem tudtak a készülő változtatásról, így tervezni sem tudtak vele – egyértelműen nagyobb kárt okoz a piaci szereplőknek, mint amekkora hasznot hajt a költségvetésnek” – véli Murányi István, a Magyar Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Szövetség (Kozmos) főtitkára.

A Kozmosnál tagvállalataik visszajelzése alapján arra számítanak, hogy az alacsony árkategóriájú termékek jellemzően magyar gyártóit hozza majd nehéz helyzetbe a termékdíj, hiszen aki eddig kilónként 60-80 forint költséggel állított elő például sampont, az kénytelen árat emelni. Így viszont kiszorulhat a piaci szegmenséből, amiből hosszabb távon létszámleépítés lehet. A magasabb árkategóriákban sem valószínű, hogy legfeljebb 1-2 forint termékdíj keletkezik, amivel a kormány számolt.

„Ami az irodai papírra vonatkozó termékdíjat illeti, a nagy nyomdák jellemzően már október-novemberben megkötötték a 2015-re vonatkozó szerződéseiket, így őket talán kevésbé érinti az új rendelkezés, a kisebb, 1-2 tonna papírt felhasználó nyomdák azonban kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek. Nyilvánvaló, hogy nem minden cég lesz képes benyelni ezt a pluszterhet anélkül, hogy áthárítaná a vásárlókra” – tudtuk meg Peller Katalintól, a Nyomda és Papíripari Szövetség főtitkárától. A szakember figyelmeztetett: még adószakértők bevonásával sem tudták egyelőre értelmezni, mit takar például a jogszabály szövegében a ’könyv alappapír’ kategória. Ilyen termékhez tartozó vámtarifaszám ugyanis nincs.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.