Hírek
2021. Július 27. 08:04, kedd | Helyi
A MAGYAR NEMZET ÖSSZETARTOZÁSA
A Magyarok kenyere rendezvény augusztus 20-hoz, az új kenyér ünnepéhez kapcsolódó program, mely kifejezi a magyar nemzet összetartozását és jelentős a karitatív szerepe is.
Dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő, földügyi kormánybiztos arról is beszélt, hogy a program indulásának évében mintegy 10 tonna búzát gyűjtöttek, s tavaly már minden eddiginél több adomány érkezett a magyar gazdáknak köszönhetően, akik közel 1100 tonna búzát ajánlottak fel mintegy 100 ezer rászoruló részére.
F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő is azt hangsúlyozta, hogy a Magyarok Kenyere programmal ébren tartja azt a gondolatot, amely a búzához kötődik, hiszen a megszentelt kenyér minden esetben az életet jelenti. A nemzeti összefogás nagyszerű példáját biztosítja a program, különösen igaz ez megyénkben és Karcagon, ahol a gazdák összefogása, hozzáértése garantálja azt, hogy továbbra is ott legyünk a magyar búzatermelés élén.
Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke elismeréssel szólt a programról, mely idén is bizonyára megmozgatja a gazdákat megyénkben. Az augusztus 20-án az új liszt adományból készült új kenyér pedig jelképesen lezárja az aratást, amely ebben az évben az szélsőséges időjárás miatt nem volt könnyű éve a gazdáknak.
Szepesi Tibor polgármester megköszönte a szervezőknek, hogy Karcag adhatott otthont a mai rendezvénynek, ezzel is elismerve, hogy az itt élő gazdák az elmúlt években rekord mennyiségű búzaadományt ajánlottak fel a rászorulóknak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A „VARRÓS” VÉGZŐS DIÁKOK
Virágdíszbe öltözött folyosók, ünnepi viselet és az elmaradhatatlan tarisznyák. Elköszöntek iskolájuktól a „Varró” végzős diákjai.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
SPORT ÉS TUDOMÁNY AZ ISKOLAPADBAN
Nemcsak a falak között zajlik az élet, hanem az országos döntők élvonalában is.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A GIMISEK IS
A Református Nagytemplomban megtartották a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ ballagó végzősei számára az ünnepélyes istentiszteletet.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
