Városlista
2025. július 31, csütörtök - Oszkár

Hírek

2025. Április 04. 06:00, péntek | Helyi
Forrás: karcag tv

A VAJDASÁGBAN JÁRTAK A SZENTANNAISOK

A VAJDASÁGBAN JÁRTAK A SZENTANNAISOK

A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjának köszönhetően nagyon sok diák eljutott már a határon túli magyarsághoz, ahol megismerkedhettek az ott élőkkel és kultúrájukkal, illetve élőhelyük nevezetességeivel.

A Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium tanulói ezúttal a Vajdaságba tettek látogatást. A pedagógusok és a diákok élménybeszámolója következik.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium tanulói és pedagógusai a Rákóczi Szövetség egyik programjának köszönhetően eljuthattak Erdélybe, ahol betekintést nyerhettek az ott élő magyarság hétköznapjaiba. Az elmúlt időszakban pedig egy újabb kiránduláson vehettek részt. A közelmúltban a Szerbiában található Vajdaságba látogatott el a kis csapat. 30 diák és néhány pedagógus vett részt a 2 napos kiránduláson. Ezúttal Szabadka és Topolya volt az úti cél.

Gyermán János Tamás felkészítő oktató
- Igazából ez a pályázat arról szól, hogy nem csak a határt lépjük át. Megismerkedünk az iskolával, az iskola diákjaival. Idén kifejezetten a testvériskolánkat, a topolyai mezőgazdasági iskolát és diákotthont látogattuk meg. Benéztünk a tanulók életébe, meglátogattunk egy tanórát. Az itt dolgozók bemutatták az iskola történelmét, a múltját, meglátogattuk Topolya nevezetességeit, tehát egy kellemes időt töltöttünk el a testvériskolánk intézményével.

Gyermán János elmondta, a 2 napos kirándulás során számtalan honfitárásukkal sikerült összefutniuk. Az itt élő diákok jó része magyar nyelvű oktatásban is részesül. A karcagi fiatalok is tudtak velük beszélgetni és még találták a közös hangot is. Apagyi Lorina is számtalan élménnyel gazdagodott a Vajdaságban.

Apagyi Lorina
- Az első napon Szabadka látványosságait tekinthettük meg. Megcsodálhattuk a Szent Teréz Székesegyházat, és koszorút helyeztünk el Szép Ferenc szobránál. Kosztolányi Dezső gimnáziumába is ellátogattunk, ahol megtekintettük az emlékszobáját, majd a szobránál elhelyeztük az emlékezés virágait. Megnéztük a szabadkai zsinagógát, amely Európa második legnagyobb és legcsodálatosabb zsidó temploma. Ezt követően megtekinthettük a Ferencesek templomát, a Népszínházat, a Szentháromság- szobrot és a szabadkai Városházát.

Ahogy hallhattuk, a diákok nemcsak Szabadkára látogatták el, hanem Topolyára is. Itt is számos nevezetességet megtekintettek, valamint a testvériskolában is jártak.

Czinege Hanna
- A topolyai mezőgazdasági iskolában nagyon érdekes volt a tanvideó. Megismerhettük ezzel a tangazdaságot. Megnézhettük a laboratóriumot, ami igazából eléggé felszereltnek számított. Topolyában még megnéztük a TSC Arénát, ami egy sportkomplexum. Érdekes volt látni, hogy hogyan is épül fel. Megnézhettük az öltözőket is. Eléggé sok helyre bemehettünk. Utána megnéztük a Sarlós Boldogasszony templomot, ami egy katolikus templom. Gyönyörű szép
volt belülről a felépítése, illetve beszélgethettünk az ottani plébánossal is, aki elmondta nekünk a templom történelmét.

A diákok tehát a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjának köszönhetően megcsodálhatták a Vajdaság értékeit nevezetességeit. Gyermán János Tamás felkészítő oktató elmondta, hogy a kirándulás lehetőséget nyújtott tanulóinknak arra, hogy megismerjék történelmünk dicső múltját, illetve kapcsolatot létesítsenek a határon túli magyarsággal, ezzel is elősegítve azt, hogy megőrizzék magyarságtudatukat.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 31. 09:17, csütörtök | Helyi

SNICCERREL RABOLT

A Szolnoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat egy 48 éves férfival szemben.

2025. Július 31. 09:11, csütörtök | Helyi

SZOLNOKI KÁBÍTÓSZERKERESKEDŐ ÉS TÁRSAI BUKTAK LE

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta három férfi letartóztatását.

2025. Július 31. 09:06, csütörtök | Helyi

ORSZÁGOS POLGÁRŐR NAP ABÁDSZALÓKON

Az Abádszalókon rendezett Országos Polgárőr Napon felszólaló Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy „a polgárőrök ott vannak a legkisebb településen is, és a nyugalmat nyújtják az embereknek.

2025. Július 30. 08:00, szerda | Helyi

AUGUSZTUS 10-IG LÁTOGATHATÓ A KIÁLLÍTÁS

Festmények, fotók, grafikák is láthatók azon a népszerű kiállításon, amely a Berekfürdői Nemzetközi Nagykun Művésztelep 30 évét mutatja be a Rónai malomban. A tárlatot 2025. augusztus 10- ig lehet megtekinteni.