Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2017. Július 21. 07:58, péntek | Helyi

A Városismereti séta

A Városismereti séta

A program első állomása délután a Karcagi Zsinagóga volt.

A Városismereti séta - nagyszülő - szülő - unoka korosztályig - program idén is folytatódik Pánti Ildikó képviselő szervezésében, mert fontos, hogy megismerjük a város értékeit, épületeit.

A program első állomása július 13-án délután a Karcagi Zsinagóga volt. Az érdeklődőket Csillag Barnabás, a Karcagi Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte, az idegenvezető Elek György helytörténeti kutató volt, aki részletesen szólt a karcagi zsidóság történetéről, arról hogyan és mikor települtek be a városba, s milyen kereskedői tevékenységeket folytattak. Míg 1851-ben négy zsidó vallású ember élt Karcagon, 1880-ban már 829, 1910-ben pedig 1077 fő. 1940-ben a lakosság 3,04 %-a volt a 778 fős zsidó közösség.

A mesterségeket tekintve elsősorban a mezővárost szolgálták ki, így csizmadiák, suszterek, kovácsok, kötélgyártók voltak köztük, majd később megjelentek a könyvkiadókon át a drogériásokon át sok más szakma képviselői. Szó volt az iskoláról és az 1899-ben épült zsinagógáról is, mely megyénkben az egyedüli, ma is az eredeti funkciójában megmaradt épület. (de)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi

PROGRAMOKBANN GAZDAG VOLT AZ IDEI TÉL A BENGECSEG ALAPÍTVÁNYNÁL

Magunk mögött hagytunk egy újabb téli időszakot, mely általában csendesen zajlik minden háztájékon. De nem a Bengecseg Alapítványnál.

2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi

TÁJFUTÓ VERSENY AZ ERZSÉBET-LIGETBEN

A sport és a futás került középpontba egy újabb tájfutóversenyen, melyet ezúttal is a Karcagi Sportegyesület tájékozódási futó szakosztálya szervezett.

2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi

LETARTÓZTATÁSBAN A BICIKLIS DÍLER FELSŐ KAPCSOLATA IS

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt

2026. Március 18. 00:00, szerda | Helyi

SIKERES FÉLÉVET ZÁRT A „KOVÁTS”

Lezárult az első félév a Karcagi Kováts Mihály Általános Iskolában. Az intézmény vezetése nemcsak a tanulmányi mutatókkal, hanem a közösségi és tehetséggondozó programok bőségével is elégedett.