Hírek
2016. Május 08. 09:26, vasárnap |
Helyi
Forrás: facebook, tiszatoradio.hu
Abádszalókon reggeliztek a Biciklisek
Balogh Gyula alpolgármester: Azt kell mondjam, hogy a mai nap sem telt eredménytelenül a Tisza-tónál. A 65 km-es távnak nekiinduló kiscsapatot persze nem engedtük el reggeli nélkül
Elindult a "Tiszta tó a Tisza-tó" projekt. Május 5-én, Abádszalókon, sajtótájékoztatón jelentette be Kovács Sándor a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke a megyei önkormányzat kezdeményezésében, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség közreműködésével megvalósuló programot.
A sajtóeseményen elhangzott: a projekt fő célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a környezetvédelem és a környezettudatos magatartás fontosságára hazánk egyik kiemelt ökoturisztikai desztinációjában, a Tisza-tó térségében. A tóra látogatók jellemzően a helyi strandokon, kikötőkben érik el céljukat, illetve előbb-utóbb oda érkeznek a part mentén haladva. A környezettudatos gondolkodásmód kialakítása talán itt kapcsolható leginkább össze az egyes személyek illetve a környezet között.
A Tisza-tó Rádiónak Kovács Sándor megyei elnök felhívta a figyelmet a projekt szlogenjére: "Itt több dobásod van! - Szelektálj a Tisza-tóért!". A "Tiszta tó a Tisza-tó" projektben megvalósuló programokról szólva ismertette, közel 30 helyszínen helyeznek ki szelektív hulladékgyűjtő szigeteket a Tisza-tó térségében. Mint fogalmazott: "ez a sikeres környezeti tudatformálás egyik indikátora lehet". A három színű szelektív hulladékgyűjtő edényeket a part menti létesítmények területén helyezik el. Kovács Sándor hozzátette: május 13-án szakmai konferenciát tartanak Kiskörén, ahol az előadások között végig kiemelt szerepet kap a környezetvédelem, és a környezettudatos szemléletformálás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A „VARRÓS” VÉGZŐS DIÁKOK
Virágdíszbe öltözött folyosók, ünnepi viselet és az elmaradhatatlan tarisznyák. Elköszöntek iskolájuktól a „Varró” végzős diákjai.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
SPORT ÉS TUDOMÁNY AZ ISKOLAPADBAN
Nemcsak a falak között zajlik az élet, hanem az országos döntők élvonalában is.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A GIMISEK IS
A Református Nagytemplomban megtartották a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ ballagó végzősei számára az ünnepélyes istentiszteletet.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
