Azt sajnálja, hogy egykori egyetemi társai közül a gyémántdiploma átvételét csak páran élhették meg.

Mint fogalmazott, tisztelettel és szeretettel tartozik Karcagnak, ötvenöt éve, 1967. október elsején érkezett a Nagykunság fővárosába, a Területi Szövetségnek lett termelési főmérnöke és a szakoktatás vezetője.

Szarvason született parasztcsaládban, végigélték a második világháborút, apja amikor visszajött a fogságból, folytatta a paraszti gazdálkodást. A téeszesítéskor felajánlotta a földet az államnak és elment a városi uszodába dolgozni Szarvasra.

A tanyáról a városba került Kasuba János is, aki jó tanuló volt, majd mezőgazdasági technikumot végzett Szarvason, s bekerült az ottani állami gazdaságba. 18 évesen kinevezték a tehenészetben brigádvezetőnek.
Innen került el Keszthelyre, a Georgikon Egyetemre, ahol versenylovas volt, amikor végzett Kengyelre, a Dózsa Tsz-be került főállattenyésztőnek.

Három év múlva megüresedett a járási, mezőgazdasági főorvosi munkakör és felkérték vállalja el. Közben mérnöktanári diplomát, államigazgatási és a mezőgazdasági szakigazgatási vizsgát tett, így a szakoktatás lett a területe.

Aztán a területi szövetségek megalakulásakor felkérték, hogy jöjjön Karcagra dolgozni, a továbbképzések felügyeletével bízták meg, majd megválasztottak a Magyar-Bolgár-Barátság TSZ elnökének, ahol 17 évig dolgozott.

Volt országgyűlési képviselő, a külügyi bizottságban dolgozott, de volt megyei és városi képviselő is.

77 éves koráig dolgozott, felesége, Vera biztosította a családi hátteret. Büszke három fiára és csodálatos unokáira is. Reméli őket is olyan megbecsülés, szeretet veszi körül, mint ami őt Karcagon.