Hírek
2021. December 25. 16:00, szombat | Helyi
ÁTADTÁK A MALOM SZÁLLÓT KARCAGON
Egy korszerű, nyolcvan fős munkásszállót adtak át Karcagon, a vasútállomás mellett a Szatmári cégcsoport beruházásában.
A volt rizshán-toló üzemi központ munkásszállóvá alakításának összköltsége 390 millió forint volt.
A projekt az ITM által meghirdetett "Munkásszállások kialakítása" elnevezésű központi munkaerő-piaci program keretében 213,6 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A beruházás eredményeként egy teljesen felújított, 80 férőhelyes igényes, hotel körülményeket biztosító munkásszállás jött létre 18 kétágyas, 14 háromágyas szobával, betegszobával és akadálymentesített szobával saját fürdőszobával, önálló konyhával és közösségi helyiséggel, biztonsági rendszerrel. A szálló reményeink szerint pozitív hatással lesz Karcag gazdaságára is, a cégek számára segítséget nyújthat a dolgozói állományuk toborzásában és megtartásában is - mondta avatójában Szatmári Zoltán, a Szatmári cégcsoport tulajdonosa, aki elmondta, február végére a földszinten épületgépészeti cikkeket forgalmazó üzletet is megnyitnak.
Szepesi Tibor polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a Malom Szállóval valóban egy csodát láthatunk, hiszen akik itt jártak az előző években, évtizedekben, azok egy elhanyagolt irodaépület láthattak, elgazosodott területtel, össze-vissza növő fákkal, betört ablakokkal.
- Aki ma elmegy az épület előtt, az láthatja, hogy egy teljesen megújult épületről van szó. Belülről is egy csoda az, ami kialakult, hiszen nyomaiban sem található meg az egykori irodaépület. Egy olyan minőségi munkásszálló, minőségi szálláshely alakult ki az épületből, amely meghatározója lehet és lesz is Karcag város turisztikai életének és a szálláshelyeknek. Mindig gondban voltunk, amikor nagyobb rendezvényt tartottunk a településen, legyen az sport, kulturális, vagy a birkafőző fesztivál, hogy nem volt elég szálláslehetőség. Most azt gondolom, hogy ez a 80 férőhelyes munkásszálló - ami természetesen elsősorban munkaerő-piaci lehetőségek miatt került kialakításra a kormány támogatásával -, olyan esetekben, amikor ez lehetséges ezeket a célokat is fogja szolgálni. Szeretném megköszönni Szatmári Zoltánnak, a cégcsoportjának, munkatársainak azt, hogy létrehozták ezt a csodát, kialakították, elképzelték és szeretném megköszönni a Magyar Kormány támogatását, amellyel megvalósulhatott ez a beruházás. Karcag ezzel is szebb, jobb lett és tovább fejlődik - jelentette ki a városvezető.
- Jó érzés azt látni, hogy a vasútállomás környéke megújult, és azt gondolom az épület éke Karcagnak. Belülről mint egy csodálatos szálloda, olyan ez a munkásszálló és a januárban nyíló fürdőszoba berendezési szaküzlettel nemcsak Karcag, de az egész térség gazdagodik - fogalmazott F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő.
- Az új szállóra büszkék lehetünk, de az egész városra is, hiszen ha körbe megyünk, lépten-nyomon valami megújul, megszépül, bővül, s ez folytatódni fog a következő időszakban is kormányzati támogatással. Elmondhatjuk, hogy a kormány jól dolgozik, az ország gazdasága jól teljesít, ezt köszönhetjük a Karcagról származó pénzügyminiszternek, Varga Mihálynak is, de ez mindannyiunk közös munkája. Minden magyar, aki dolgozik, aki letett valamit az asztalra, az láthatja, hogy gyarapodik az ország és Karcag is. Ilyen régen volt, hogy autópályák épülnek, megújulnak városok, és ide, az Alföld egyik nehezebben megközelíthető pontjára Karcagra is egyre több beruházás jön, épül, szépül a térség, a város - mondta a képviselő.
Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint a munkásszállások fejlesztése program legfontosabb üzenete, hogy elhagyott épületeket újítsanak fel, vegyenek használatba önkormányzatok, vállalkozások, illetve az, hogy ott, ahol munkaerő-piaci hiány keletkezik, legyen lehetőség arra, hogy távolabbról is érkezhessenek munkavállalók, akiknek lakhatást is tudnak biztosítani.
- A nemzeti alapból finanszírozott országosan programban 11 milliárd forint van munkásszállók építésére. A legkisebb 80 fős, mint a karcagi, amelynek üzemeltetése négy embernek biztosít munkát. A programjaink közül ez a leglátványosabb, hiszen évek, évtizedek óta üresen álló épületekbe sikerül visszaköltöztetni újra a fejlődés szellemiségét. Mostantól a Karcagra érkezők is elismeréssel szólnak az elkészült szállóról - jelentette ki a politikus.
Dr. Berkó Attila megyei kormánymegbízott szerint is példaértékű a Szatmári cégcsoport beruházása,
hiszen amikor munkásszállóról és munkalehetőségről beszélünk a megyében, akkor olyan fontos elemét jelenítjük meg az elmúlt időszaknak, amely a jövő szempontjából meghatározó.
- Ha munkásszálló és munka és ilyen kiemelt beruházások vannak, mint ez a karcagi, akkor azt gondolom nagyon szép jövőt vetíthetünk Jász-Nagykun-Szolnok megyei vonatkozásában az elkövetkezendő időszakra - fogalmazott a kormánymegbízott, aki szerint a malom és a megújult környezete nagyon komoly gazdasági erőt és potenciálját fog biztosítani mint munkásszálló bármilyen építkezésnél, akár az épülő négysávos M4-es vonatkozásában is a dolgozók elhelyezésénél.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
A LEGSZEBB HAVAS FOTÓK KÉSZÍTŐIT DÍJAZTA AZ ÖNKORMÁNYZAT
A fotósok számára a januári nagy havazás maga volt a megvalósult álom, hiszen olyan pillanatokat örökíthettek meg, amely nem mindig adatik meg.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
ÖRÖMTELI PILLANATOK- TAGGYŰLÉST TARTOTT A NAPSUGÁR NYUGDÍJAS KLUB
A közösség ereje és az aktív időskor lehet a hosszú élet titka? Karcagon legalábbis ebben hisznek.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
ELLOPTA AZ AUTÓT-MOST LETARTÓZTATTÁK
Bepattant a járó motorral hagyott autóba, majd el is sodorta a jármű tulajdonosát az a heves vármegyei férfi, akit a Szolnoki Járásbíróság most letartóztatott.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
MOZGALMAS ÉV ELÉ NÉZ AZ AKÁCLIGET GYÓGY-ÉS STRANDFÜRDŐ
Országos Nyugdíjas Művészeti Találkozó, Strandok Éjszakája, Motoros találkozó és rendszeres éjszakai fürdőzések is szerepelnek a programkínálatban. Mozgalmas év elé néz a karcagi Akácliget Gyógy- és Strandfürdő.
