Hírek
2025. Szeptember 04. 06:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: karcag tv
ÁTVERTE A BETEGEKET A TÓSZEGI ÁLORVOS
Átverte a betegeket a tószegi álorvos, hét diplomás orvosnak adta ki magát a csaló nő. Most emeltek vádat ellene.
A Szolnoki Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 36 éves tószegi nő ellen, aki öt férfit megtévesztve jutott több, mint 15 millió forinthoz.
A vád szerint a nő 2019. novembertől 2023. februárig hol orvostan hallgatónak, hol kutatást végző orvosnak, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának adta ki magát, de előfordult olyan eset is, amikor szívbetegségének térítésköteles kezelésére vagy a tulajdonában álló gyógyszergyártó cég által felvett kölcsön visszafizetésére kért pénzt.
A csaló nő megnyerő jellemével könnyen áldozatai bizalmába férkőzött. Hitelességét, ugyanakkor gátlástalanságát mi sem bizonyítja jobban, hogy családi barátot is sikerült megtévesztenie. Egy áldozata abban a hiú reményben támogatta az álorvost, hogy a beteg hozzátartozójának gyógyulásához vezethet az általa kutatásra adott pénz.
A szélhámos nőnek nem állt szándékában a kölcsönök visszafizetése, több esetben erre reális lehetősége sem volt. Öt áldozatától több, mint 15 millió forintot csalt ki, az okozott kárt, 1.320.000 forintot csupán egy férfinek fizette vissza.
Az ügyészség szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a büntetett előéletű csalóval szemben, akit korábban is ugyanilyen bűncselekmény elkövetése miatt vontak felelősségre. Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog döntést hozni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:22, péntek | Helyi
Befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása
183 óra után befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása.
2026. Július 23. 11:55, csütörtök | Helyi
Saját kistestvérét bírta rá lopásra
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 20 éves nővel szemben, aki saját 13 éves testvérét vette rá arra, hogy lopjon.
2026. Július 22. 16:20, szerda | Helyi
Szoba égett egy abádszalóki házban
A tűzoltóknak két oxigénpalackot és egy fegyverszekrényt is ki kellett menteni a tűzből.
2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi
Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.
