Hírek
2025. Szeptember 12. 06:00, péntek |
Helyi
Forrás: karcag tv
AUTÓK TETEJÉN UGRÁLT AZ ŐRJÖNGŐ STOPPOS
A Szolnoki Járási Ügyészség erőszakkal elkövetett jármű önkényes elvétele bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indítványozta egy nyírségi férfi letartóztatását.
Az ügyészség indítványa szerint a férfi 2025. augusztus 4-én hajnalban, Újszászon megállított egy arra közlekedő tehergépjárművet. Kérte a járműben ülőket, hogy vigyék el Szolnokra vagy Abonyba, azonban a kérését elutasították. A férfi ezt követően felugrott a tehergépkocsira, emiatt a sofőr leállította a motort és abból kiszálltak, de az indítókulcsot a járműben hagyták. Ezután a férfi az autóba beszállt, azt beindította, majd a helyszínről elhajtott.
Az elkövető a gépkocsival Újszász és Abony közötti útszakaszon árokba hajtott, melynek következtében az autó megrongálódott.
A balesetet észlelte egy arra közlekedő autós, akit a férfi megkért, hogy vigye el Szolnokra. A sofőr a kérésnek eleget tett, majd Szolnokon kérte utasát, hogy szálljon ki az autóból. A nyírségi férfi kiszállt, majd elkezdett őrjöngeni, a kocsi elé állt, kiabált, hadonászott, az autó motorház tetejére felment és onnan ráugrott a szélvédőre, azon ugrált, aminek következtében a szélvédő betört.
A feldühödött elkövető ezt követően a vezető oldali ajtóhoz lépett, azt ki akarta nyitni, hogy az autót erőszakkal elvegye, és azzal elhajtson. Eközben a sofőr próbálta az ajtót belülről visszahúzni, de az nem sikerült neki, a férfi félig kinyitotta, és az autóvezető pólóját megfogta, azt húzta. Mivel a járművet az erőszak ellenére sem sikerült megszereznie, a helyszínről távozott.
Nem sokkal később a férfi a közelben ismét az úttesten hadonászva egy arra járó személygépkocsi felé szaladt. A gépjármű - mivel érzékelte a férfit - leállt, ezt követően a férfi a motorházra, majd onnan a kocsi tetejére felugrott, azon végig futott, és távozott a helyszínről.
A megrongált járművekben jelentős kár keletkezett.
A járási ügyészség azért indítványozta az elkövető letartóztatását, mert a kiszabható halmazati büntetés nagyságára figyelemmel fennáll szökésének, elrejtőzésének veszélye. Ezen túlmenően, figyelemmel az elkövetés kitartó, gátlástalan jellegére, a férfit a bekövetkezett közúti baleset sem tartotta vissza cselekménye folytatásától, arra lehet következtetni, hogy újabb bűncselekményt követne el.
A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája a férfi letartóztatását nem rendelte el, mert álláspontja szerint a megalapozott gyanú megállapítható, de a letartóztatás különös okai nem. Az ügyészség fellebbezett a döntéssel szemben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:22, péntek | Helyi
Befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása
183 óra után befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása.
2026. Július 23. 11:55, csütörtök | Helyi
Saját kistestvérét bírta rá lopásra
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 20 éves nővel szemben, aki saját 13 éves testvérét vette rá arra, hogy lopjon.
2026. Július 22. 16:20, szerda | Helyi
Szoba égett egy abádszalóki házban
A tűzoltóknak két oxigénpalackot és egy fegyverszekrényt is ki kellett menteni a tűzből.
2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi
Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.
