Hírek
2018. Január 09. 15:44, kedd |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Autós üldözés Kecskeméten – meglépett egy kisautóval
Kivonta magát az intézkedés alól egy 40 éves helyi férfi, de végül a kecskeméti rendőrök egy napon belül elfogták. Kiderült: nem volt jogosítványa és hamis rendszám volt a kocsiján.
Három szolgálatot ellátó kecskeméti járőr január 6-án 21 óra 29 perckor figyelt fel Kecskemét belvárosában egy Hyundai Getz típusú személykocsira, amit egy férfi vezetett. Az egyenruhások azonnal felismerték. Tudták, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, és közúti járművezetés eltiltás hatálya alatt áll. A járőrök jelezték, hogy intézkedés alá vonják, a jármű lassított, jelezte megállási szándékát, azonban hirtelen irányt változtatott, és kivonta magát a rendőri intézkedés alól. A sofőr haladása során több közlekedési szabályt is megszegett annak érdekében, hogy a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel közlekedő járőrök ne érjék utol.
Az intézkedés során kiderült, hogy a kocsin egy olyan rendszám volt, ami egy másik járműhöz tartozik. A személyautót január 7-én 8 óra 45 perckor megtalálták a rendőrök, ekkor már rendszám sem volt rajta.
A 40 éves helyi férfit az egyenruhások még aznap délután 17 óra 55 perckor Kecskemét belvárosában elfogták, és előállították a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
K. Sándort szabálysértési őrizetbe vették a rendőrök, mivel úgy vett részt a forgalomban, hogy őt a Kecskeméti Járásbíróság a járművezetéstől jogerősen eltiltotta.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság vizsgálja a férfi által elkövetett valamennyi jogsértést.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek
Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg
Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás
2024. Május 03. 12:44, péntek | Kék hírek
A SZOLNOKI NYOMOZÓK VÁDEMELÉST JAVASOLNAK
Egy gyanúsított fényes nappal rabolta ki idős áldozatát a megyeszékhelyen.
2024. Április 30. 10:05, kedd | Kék hírek
ONLINE CSALÓ RENDŐRKÉZEN
A Mátrix Projekt keretében egy kerecsendi lakost vettek őrizetbe a karcagi rendőrök. A férfi a sértettek bankkártyaadatait megszerezve intézett online vásárlásokat. Másfél év alatt több millió forint kárt okozott.
2024. Április 29. 17:50, hétfő | Kék hírek
HALMOZTA A JOGSÉRTÉSEKET
Mivel nem talált fuvart egy alattyáni lakos, szerzett magának egy kocsit. A férfinak nincs jogosítványa, a vezetés előtt alkoholt fogyasztott, ráadásul még össze is törte az autót.