Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2021. Január 13. 12:57, szerda | Helyi
Forrás: police.hu

Az elmúlt 24 órában történt.

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

Az elmúlt napon a megye rendőrei tizenegy személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, továbbá két ittas járművezetővel szemben intézkedtek.


Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Jászárokszálláson, a Mocsár utca irányából a Gyóni utca felé 2021. január 12-én 20 óra körül. A sofőr haladása során személygépkocsijával megcsúszott, áttért a szemközti forgalmi sávba, majd a menetirány szerinti bal oldali árokba csúszott és egy villanyoszlopnak csapódva állt meg. A baleset helyszínére kiérkező rendőrök megállapították, hogy a 28 éves sofőr vezetői engedéllyel nem rendelkezik, ráadásul úgy ült volán mögé, hogy előtte alkoholt fogyasztott. A személygépkocsi utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Jászberényi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban bűntett miatt folytat eljárást.


Egy helyi lakos közlekedett gépi üzemmódban használt elektromos kerékpárjával Fegyvernek belterületén 2021. január 12-én 17 óra körül, amikor a rendőr járőr ellenőrzés alá vonta. A 43 éves férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, ezért további mintavételre előállították a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra. A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség miatt folytat eljárást.

Címkék: baleset, felborult

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi

90 ÉVES IDŐS HÖLGYET RABOLT KI

Az ügyészség idős koránál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a jászárokszállási nővel szemben, aki egy 90 éves hölgyet rabolt ki.

2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi

TAVASZKÖSZÖNTŐ MÁJUSFA-ÁLLÍTÁS

Karcagon, a város főterén ismét felelevenítették a Májusfa-állítás hagyományát, ahol a népzene és a tánc vette át a főszerepet.

2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi

SZENTANNAI BÁL

Karcagon rendezték meg a Szentannai Sámuel Református Gimnázium bálját. Az elegáns eseménynek a Városi Sportcsarnok adott otthont, ahol nemcsak a szórakozás kapott főszerepet, hanem az iskola közössége és értékei is.

2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi

VERSENYSIKEREK A „REFIBEN”

A tavaszi szünet után sem lassítottak a diákok és a tanárok: a Víz világnapjától a Költészet napjáig számos program színesíti a hétköznapokat a „Refiben”.