Hírek
2020. Június 19. 15:08, péntek |
Életmód
Forrás: mti - illusztráció: mti
Az enyhébb koronavírus-fertőzés jóval kisebb immunitást idéz elő
A tünetmentes Covid-19 betegek esetében jelentősen alacsonyabb szintű immunitás alakul ki a vírussal szemben, mint azoknál, akik a betegség súlyos változatában esetek át - mutatták ki tanulmányukban kínai kutatók.
A Nature Medicine című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók a Csonkingban megfertőződött emberek két csoportját vizsgálták: 37 beteg tünetmentes volt, a másik csoportban lévő 37-nél számos tünet jelentkezett.
A kutatók elemezték a betegek vérmintáit, amelyeket hetekkel a felgyógyulás után vettek le, és azt találták, hogy a tünetmentesek 62,2 százalékának vérében voltak rövid idejű antitestek, szemben a tüneteteket mutatók 78,4 százalékával.
Nyolc héttel a felépülés után a tünetmentes betegek 81,1 százalékánál csökkent az antitestek jelenléte, ezt a másik csoportban 62,2 százaléknál észlelték. Ráadásul a tünetmentes betegek esetében alacsonyabb volt 18 gyulladás elleni sejtet jelző fehérje szintje a másik csoporthoz képest, ami gyengébb immunválaszt jelez az új koronavírussal szemben.
A tanulmány szerzői szerint eredményeik megkérdőjelezik azt, hogy immunis a jövőbeni fertőzéssel szemben mindenki, aki átesett a betegségen.
"Ezek az adatok felhívják a figyelmet a Covid-19 immunitás-útlevél használatának a kockázatára és alátámasztják a közegészségügyi intézkedések, köztük a közösségi távolságtartás, a higiénia, a nagykockázatú csoportok elszigetelésének és a széles körű tesztelések meghosszabbításának a szükségességét" - írták.
Danny Altmann, a Brit Immunológiai Társaság szóvivője, a londoni Imperial College immunulógiai tanszékének a professzora szerint a kutatás létfontosságú kérdést vet fel a Covid-19-betegség elleni harcban.
"Sok immunológiai adat eddig a legbetegebb, kórházba került emberek eseteinek elemzésén alapul, de a legtöbb embernél enyhébben jelentkezik a fertőzés, és ők tudni akarják, hogy ez hosszú távú, védelmet biztosít-e a vírussal szemben" - hangoztatta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 26. 09:22, péntek | Életmód
XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak
2025. December 26. 09:20, péntek | Életmód
Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni
Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni
2025. December 25. 10:27, csütörtök | Életmód
Agrometeorológia: nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre
A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.
