Hírek
2025. Március 06. 06:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: karcag tv
BALTÁVAL TÁMADT TISZAFÖLDVÁRON
A vádlott egy 30 centiméter nyélhosszúságú baltával megpróbálta megölni az egyik haragosa barátját tiszaföldvári háza udvarán. Az ügyben most tartottak tárgyalást Szolnokon.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség 2024. augusztus 5-én emberölés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 39 éves férfival szemben, aki a vádirat szerint 2024. február 25- én reggel 8:00 óra körüli időben egy 30 centiméter nyélhosszúságú baltával megpróbálta megölni az egyik haragosa barátját tiszaföldvári háza udvarán.
A szerszámmal a kezében, a nyitott kapun át bement a férfi udvarára, és a baltát a feje fölül indítva a férfi feje felé ütött, aki egy lapáttal védte ki az ütést, így a balta a feje helyett a bal vállába csapódott, egy 6 centiméteres vágást ejtve azon. A vád szerint a férfi cselekménye az elkövetés eszközére, a célzott testtájékra és az erőbehatás mértékére, alkalmas volt a ténylegesen bekövetkezettnél súlyosabb eredmény, a nyaki verőér sérülése miatt, akár halálos sérülés okozására is, amit a sértett védekező magatartása akadályozott meg.
A Szolnoki Törvényszéken zajló büntetőeljárás kapcsán a vádhatóság a 2024 novemberében zajló előkészítő ülésen mértékes indítványt terjesztett elő. Az emberölés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette miatt megvádolt férfira hat év börtönbüntetést kért.
A vádlott a bűnösségét elismerte, de hangsúlyozta, nem gyilkolni indult Szolnokról Tiszaföldvárra. Ezért védőjével együtt a vád tárgyává tett cselekmény jogi minősítését vitatva nem fogadta el a mértékes indítványt. Dr. Nádor Zoltán bíró így bizonyítási eljárás lefolytatását rendelte el.
Most tartották az ügyben az első ülést a Szolnoki Törvényszéken, amelyen tanúkat hallgatott meg dr. Nádor Zoltán, illetve telefonos hang, valamint térfigyelő-kamerás képfelvételeket hallgatott, illetve tekintett meg.
A felvételek mindegyike összefüggésbe volt hozható a kábítószerezéssel, valamint a drogügyletekből és az említett bonyodalmas párkapcsolatból származó konfliktusokkal.
A bizonyítási eljárás nyáron folytatódik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A „VARRÓS” VÉGZŐS DIÁKOK
Virágdíszbe öltözött folyosók, ünnepi viselet és az elmaradhatatlan tarisznyák. Elköszöntek iskolájuktól a „Varró” végzős diákjai.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
SPORT ÉS TUDOMÁNY AZ ISKOLAPADBAN
Nemcsak a falak között zajlik az élet, hanem az országos döntők élvonalában is.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A GIMISEK IS
A Református Nagytemplomban megtartották a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ ballagó végzősei számára az ünnepélyes istentiszteletet.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
