Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2024. November 14. 14:00, csütörtök | Helyi
Forrás: karcag tv

BEMUTATÓ ÓRA A REFIBEN

BEMUTATÓ ÓRA A REFIBEN

A bemutató órákon keresztül betekintést nyerhettek az érdeklődők a Karcagi Nagykun Református Általános Iskolában zajló oktatásba. Az előzetes jelentkezések alapján már látható, hogy jövőre három elsős osztály indul.

Az elmúlt hónapban indította be a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola a Kopogtató című iskola-előkészítő foglalkozásokat. Földváriné Simon Ilona Anna, az intézmény vezetője elmondta, nagyon sok szülő részt vett ezeken az alkalmakon, elégedettek a foglalkozások látogatottságával. Szerencsére az intézmény bemutató órái iránt is nagy volt az érdeklődés, ahol a leendő elsősök és szüleik betekintést nyerhettek az intézmény életébe, illetve megismerkedhettek a pedagógusokkal is.

A szülők tehát meglehetősen érdeklődőek voltak az iskola iránt. Lehetőségünk volt megkérdezni őket arról is, hogy miért éppen ebbe az intézménybe szeretnék beíratni gyermeküket. Elmondták, hogy a nagyobb gyermek is idejár és csak csupa jót tudnak mondani erről az iskoláról.

Egy másik általunk megkérdezett szülő talán kicsit jobban belelát ebbe világba, hiszen ő is pedagógusként dolgozik. Nem sokat gondolkodott azon, hogy melyik iskolát válassza kislányának.

A gyerekek szorgalmasan dolgoztak a bemutató órákon, a pedagógusok legnagyobb örömére. A szülők három órán is részt vehettek. Úgy gondolják, hogy az itt látottak alapján jó kezekbe kerül majd leendő első osztályos gyermekük.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 09:22, péntek | Helyi

Befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása

183 óra után befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása.

2026. Július 23. 11:55, csütörtök | Helyi

Saját kistestvérét bírta rá lopásra

A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 20 éves nővel szemben, aki saját 13 éves testvérét vette rá arra, hogy lopjon.

2026. Július 22. 16:20, szerda | Helyi

Szoba égett egy abádszalóki házban

A tűzoltóknak két oxigénpalackot és egy fegyverszekrényt is ki kellett menteni a tűzből.

2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi

Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő

Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.