Hírek
2025. November 20. 00:00, csütörtök | Helyi
BEMUTATÓ ÓRÁKON VEHETTEK RÉSZT A SZÜLŐK
Bemutató órákon vehettek részt azok a szülők, akik a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ általános iskolájába szeretnék majd beíratni gyermeküket a következő tanévre.
A Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ általános iskolájának vezetése és dolgozói komoly hangsúlyt fektetnek arra, hogy a leendő elsősöket még az iskolakezdés előtt, kicsit közelebb hozzák az intézményhez. Az iskolaelőkészítő programok célja, hogy a nagycsoportos óvodások és szüleik betekinthessenek az itt zajló oktatásba és ezáltal megkönnyítsék majd az apróságok beilleszkedését
és segítsenek felkészülni a kicsiknek az iskolakezdésre.
Most bemutatóórákon vehettek részt a leendő elsősök és szüleik, melyen a másodikosztályosok hétköznapjaiba pillanthattak be.
Földváriné Simon Ilona Anna a Karcagi nNagykun Református Oktatási Központ általános iskolájának igazgatója
A Református Általános Iskolában a november hónap az nemcsak az egészségnevelés hónapja, hanem a bemutató órák hónapja is. Október 20-án megtartottuk a kedves szülőknek, a leendő elsőosztályos szülőknek a tájékoztatót, és beindítottuk a Kopogtató című iskolaelőkészítő foglalkozásunkat. A bemutató óra, amit a mai napon a második évfolyamos osztályfőnökök, mint leendő elsőosztályos tanítónénik tartottak ennek a programnak a része. Október 20-án kiosztottuk a meghívókat, és erre a mai alkalomra meghívtuk a kedves szülőket. Azokat a szülőket, akik érdeklődnek a 2026/27-es tanévet nézve a Református Általános Iskola iránt és ide szeretnék beíratni első osztályos gyermeküket.
Kombinált órákat tartottak a tanítók az intézményben. A gyerekek nagyon ügyesek voltak a feladatok teljesítésében. Az iskola felől érdeklődő szülők is leginkább azt emelték ki, hogy azért jöttek, hogy megismerkedjenek a tanítókkal és megnézzék a gyerekeket tanulás közben.
Dr. Szabó István
Mindenképpen szükségesnek láttuk, hogy megnézzük ezt a bemutatót, mert terveink szerint több szülővel, akik itt körülöttem vannak, ebbe az iskolába tervezzük a gyermekünket majd beíratni. Az eddigi tapasztalatok pozitívak, elkezdtük az iskolaelőkészítőt is, és mindenképpen ezt az iskolát választanánk.
Az egyik bemutató órát Ferenczi Péter Tamásné tartotta, melyen a második b osztály tanulói vettek részt. A tanító elmondta célja az volt, hogy bemutassa a szülőknek, hogy hogyan tanulnak a gyerekek az órákon.
Ferenczi Péter Tamásné pedagógus
Volt matematika, olvasás, írás, a gyerekek fő tevékenységei, mindezt átitatva játékos elemekkel, úgy ahogyan a mindennapokban, elsőben és másodikban is játszunk a gyerekekkel. Játék közben tanuljuk meg azokat a dolgokat, amik a későbbi iskolás éveik jó alapjául szolgálnak. Az órán sikerült megvalósítanunk mindent, amit elterveztem, és úgy láttam, hogy jól érezték magukat a gyerekek. Szívesen vettek részt minden tevékenységben. Mindenkinek az igényei szerint és a képességei szerint alakítottam a feladatokat. Megmozdultunk, hiszen még másodikban sem jellemző az, hogy 45 percig végigülnek a gyerekek az órán. Jó hangulatban, vidáman zajlott a gyakorlás. Óraközben egyszer- kétszer láttam a szülők arcát és mosolyogtak. Ők is átvették azt a hangulatot, ami az órán jellemző volt. Az óra végén odajöttek hozzám, és nagyon megdicsérték a gyerekeket, mert látszott, hogy sokat tudnak. Felém is kifejezték a tetszésüket, hogy egy jó hangulatú, vidám, szeretettel teli órát láthattak.
Földváriné Simon Ilona Anna a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ általános Iskolájának igazgatója riporterünknek elmondta. hogy szerencsére minden évben nagyon népszerűek az iskolaelőkészítő programok.
Földváriné Simon Ilona Anna a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ általános iskolájának igazgatója
Azt kell elmondani, hogy mind alsó tagozatban, mind felső tagozatban igen nagy az érdeklődés a bemutató órákra, foglalkozásokra. Jönnek a kedves szülők, és ezt az érdeklődést én szeretném minden kedves szülőnek megköszönni. Az iskola előkészítéssel kapcsolatban annyit kell elmondanom, hogy tegnap megtartottuk az első foglalkozást, és 68 gyereket hoztak el a szülők. Óvatosan ugyan, de ki tudom jelenteni, hogy jövőre három első osztályt fogunk tudni indítani.
A bemutató órákra tehát sok szülő látogatott el. Ők bepillanthattak az itt zajló oktatásba és megbizonyosodhattak arról, hogy milyen magas színvonuló oktatás zajlik a tagintézményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A „VARRÓS” VÉGZŐS DIÁKOK
Virágdíszbe öltözött folyosók, ünnepi viselet és az elmaradhatatlan tarisznyák. Elköszöntek iskolájuktól a „Varró” végzős diákjai.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
SPORT ÉS TUDOMÁNY AZ ISKOLAPADBAN
Nemcsak a falak között zajlik az élet, hanem az országos döntők élvonalában is.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A GIMISEK IS
A Református Nagytemplomban megtartották a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ ballagó végzősei számára az ünnepélyes istentiszteletet.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
