Hírek
2020. December 28. 10:05, hétfő | Helyi
Bivalypörköltöt kaptak a dolgozók
A Kátai Gábor Kórház dolgozói számára több mint száz adag bivalypörköltet adományozott Medgyesi Gergely, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. ügyvezetője és Márkus István
a Hortobágyi Nagycsárda vezetője, hiszen az ő szakácsaik főzték meg azt és sütöttek hozzá kovászos kenyeret.
- A mostani nehéz helyzetben leginkább az egészségügyben dolgozók szorulnak támogatásra, hogy a mostani vírusos helyzet minél hamarabb megoldásra kerüljön - mondta az átadás után Medgyesi Gergely. Egy a Hortobágyon nevelt magyar házi bivaly húsát készítették el a kórház dolgozói számára a Hortobágyi Nagycsárda szakácsai.
- Azért ezt az ételt gondoltunk, mert bio módon tartjuk az állatainkat, egészségesek és ez egyfajta jelkép, mert ilyen állatot fogyasztva az immunrendszer erősebbé tud válni, s ez most fontos az egészségügyben dolgozók számára is. A pörkölt mellé a hortobágyi csárdában készült kovászos kenyérből is hoztunk. Ez nem egy egyszeri alkalom, nagyon szeretnénk ha minél hamarabb megoldódna ez a vírushelyzet, de amíg fennáll, számíthatnak ránk az egészségügyi dolgozók, rendszeresen meg fogunk jelenni egy-egy pásztorétellel - ígérte a szakember, aki arra kérte a dolgozókat, ne rájuk, adományozókra gondoljanak a pörkölt fogyasztása közben, hanem arra az élményre, amit a Hortobágyon átéltek, ha már jártak arra.
Az adományt Nagyné László Erzsébet főigazgató és Bődi Szilvia ápolási igazgató és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő vetet át.
- Nagyon sokan állnak most a dolgozóink mellé különböző adományokkal.
Nagyon köszönjük ezt a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft-nek és a Hortobágyi Nagycsárda szakácsainak - mondta Nagyné László Erzsébet.
- A felajánlás a vendéglátás előírásait betartva, házhoz szállítva, főtt étel formájában érkezett meg kovászos kenyérrel együtt. A most bent lévő állománynak mindjárt szétosztjuk és az éjszakára érkezőknek is jut belőle. Egyenként fogják a dolgozók elfogyasztani, mert a jelen helyzetben sajnos nincs arra idő, hogy mint a békebeli időkben, amikor két dolgozó egyszerre tudott leülni étkezni és közben kicsit beszélgetni, mert egyre több pandémiás betegünk van, az ő ellátásukat pedig biztosítani nem kis kihívás ennyi dolgozó számára sem - sorolta a főigazgató, akitől megtudtuk, aki még felajánlásokat szeretne átadni a dolgozóknak, az e-mailben vagy telefonon megteheti. Pénteken K&H bank karcagi fiók vezetője két nagy gyümölcskosarat adott át a COVID intenzív részlegén és a sürgősségi betegellátó osztályon
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 06:15, kedd | Helyi
E-ROLLEREKRE FÁJT A FOGA
E-rollereket lovasított meg egy helyi férfi Jászberényben. A tettest előállították a rendőrök.
2026. Június 30. 06:11, kedd | Helyi
KORLÁTOZÁSOK LÉPTEK ÉRVÉNYBE A HAMVAK SZÓRÁSÁRA VONATKOZÓAN
A strandszezonban korlátozások vannak érvényben hamvak szórása esetén többek között Szolnok város belterületi szakaszán a Tisza folyón, a Zagyva folyón, valamint a Tisza-tó teljes területén.
2026. Június 30. 06:00, kedd | Helyi
KARCAGOT ISMÉT BELENGTE A BIRKAPÖRKÖLT ILLATA
Öntöttvas lábasok, rotyogó birkapörköltek és rengeteg látogató. Karcagon ismét megrendezték a Birkafőző Fesztivált, amely mára nemcsak a Nagykunság, hanem az egész ország egyik legismertebb gasztronómiai eseményévé vált.
