Hírek
2021. Június 04. 08:10, péntek | Helyi
BÚCSÚZTATÓ HELY ÉPÜL AZ ÓKATOLIKUS TEMETŐBEN
Gulyás Zsolt plébános, érseki tanácsossal az Ókatolikus temetőben beszélgettünk az ott folyó építkezésről.
A búcsúztató hely építése belátható időn belül be is fejeződik.
Az egyház vezetői korábban elkezdtük már a búcsúztató hely tervezését, az adományok gyűjtését, amit ezúton is szeretne megköszönni Gulyás Zsolt, aki elmondta, a beruházás költsége 14 millió forint. A hívek ebből 6 millió forintot adtak, Kásler Miklós miniszter, illetve a Soltész Miklós államtitkár segítségével 4 millió forintot kaptak az építkezéshez, a többit az egyházközség adta.
A későbbiekben urnafalat is terveznek a belső részbe.
Ez nem ravatalozó lesz, annak külön hűtőhelyiség kell, több hivatali előírása van, itt még áram sincs, az építkezéshez is aggregátorokat használnak.
A búcsúztató hely célja, hogy akiket az Ókatolikus vagy az Újkatolikus temetőbe temetnek el, annak a búcsúztatását itt tartják majd.
A nyár folyamán elkészül az épület, megtörténik előtte a tereprendezés, térburkolattal, az önkormányzat segítségével.
Egy másik aktuális dolog az Ókatolikus temetőben a keresztnek az aljzata ment tönkre. Pánti Ildikó képviselőasszony és Gyurcsek János alpolgármester úr segítségével, illetve az ő irányításukkal sikerül a keresztet rendbe hozni.
A temető üzemeltetése a Szopkó Requiem kezében van, a lehetőségeikhez képest igyekeznek rendbe tenni, kaszálni a temetőt, a szemetet is elszállítani.
Most az a legfontosabb, hogy a búcsúztatóhely elkészüljön, aztán jöhetnek az újabb feladatok - mondta a plébános.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 06:00, péntek | Helyi
XVIII. TISZATOR BÖLLÉRFESZTIVÁL
Megtelt élettel és ínycsiklandó illatokkal az abádszalóki Tisza-tó part. Idén 18. alkalommal rendezték meg ugyanis a térség egyik legnagyobb gasztronómiai eseményét, a Böllérfesztivált.
2026. Március 20. 06:00, péntek | Helyi
GYŰJTŐ TALÁLKOZÓT SZERVEZ A BENGECSEG ALAPÍTVÁNY
Stábunk látogatást tett a Gazdaházba, ahol a Bengecseg Alapítvány elnökével, Nagy Emesével beszélgettünk a tervezett gyűjtő találkozó előkészületeiről.
2026. Március 20. 06:00, péntek | Helyi
TÖBB MINT FÉLMILLIÓT ZSÁKMÁNYOLT
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás büntette miatt emelt vádat egy szolnoki fiatalemberrel szemben, aki egy dohányboltba tört be.
2026. Március 20. 06:00, péntek | Helyi
PROGRAMOKBAN GAZDAG FÉLÉV A REFI ÁLTALÁNOSBAN
Izgalmas és programokkal teli időszak előtt állnak a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ -általános iskolai tagintézmények diákjai és tanárai.
