Hírek
2025. Január 23. 14:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: karcag tv
CSÚSZNAK AZ UTAK
Vármegyénkben is csúsznak az utak. A mostani időjárási körülmények között a KRESZ által engedélyezettnél ajánlott és indokolt lassabban közlekedni, hiszen alkalmazkodni kell a megváltozott útviszonyokhoz.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság közleménye következik. Az előjelzések szerint a hét következő napjaiban is eső vagy ónos eső fog esni. A hőmérséklet folyamatosan fagypont körül, vagy az alatt van. A mostani időjárási körülmények között a KRESZ által engedélyezettnél ajánlott és indokolt lassabban közlekedni, hiszen alkalmazkodni kell a megváltozott útviszonyokhoz.
A gyalogosok óvatosan lépkedjenek a járdán, és figyelmesen, körültekintően térjenek át az úttesten, számítva arra, hogy a járművek féktávolsága az útviszonyok miatt megnőhet. Ez az időszak egyáltalán nem kedvez a kerékpárosoknak, javasoljuk a helyi tömegközlekedés használatát.
Tapasztaljuk, hogy hiába csúszós az út, többen ugyan úgy próbálnak vezetni, mintha nyári időszak lenne. 2025. januárja óra több halálos kimenetelű baleset is történt, mert a járművezetők egy része nem figyel oda a megváltozott útviszonyokra, és nem ismeri fel az abban rejlő veszélyeket. A hőmérséklet csökkenésével a nedves, csúszós, ködpárás úttesten való közlekedéskor megnő a jármű megcsúszásának veszélye, különösen fékezéskor, valamint útkanyarulatokban való haladáskor.
Amiatt, hogy elkerüljük a szemközti sávba való áttérést, vagy az útárokba lehaladást a járművezetőnek sokkal óvatosabban kell a jármű gyorsítását, lassítását elvégezni, a fékpedált különös gondossággal kell kezelni. Még jobban figyeljen mindenki arra, hogy megfelelő sebességet és követési távolságot tartson az előtte haladó jármű mögött, hogy annak bármilyen okból történő váratlan manővere esetén is biztonságosan meg tudjon állni.
A mobiltelefon használatát menet közben abszolút mellőzzék, mindenki figyeljen az úttestre és annak környezetére, és a biztonsági övet mindenki viselje, aki az autóban ül, hogy mindenki hazaérjen!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 06:15, kedd | Helyi
E-ROLLEREKRE FÁJT A FOGA
E-rollereket lovasított meg egy helyi férfi Jászberényben. A tettest előállították a rendőrök.
2026. Június 30. 06:11, kedd | Helyi
KORLÁTOZÁSOK LÉPTEK ÉRVÉNYBE A HAMVAK SZÓRÁSÁRA VONATKOZÓAN
A strandszezonban korlátozások vannak érvényben hamvak szórása esetén többek között Szolnok város belterületi szakaszán a Tisza folyón, a Zagyva folyón, valamint a Tisza-tó teljes területén.
2026. Június 30. 06:00, kedd | Helyi
KARCAGOT ISMÉT BELENGTE A BIRKAPÖRKÖLT ILLATA
Öntöttvas lábasok, rotyogó birkapörköltek és rengeteg látogató. Karcagon ismét megrendezték a Birkafőző Fesztivált, amely mára nemcsak a Nagykunság, hanem az egész ország egyik legismertebb gasztronómiai eseményévé vált.
