Hírek
2023. Április 10. 05:01, hétfő | Helyi
DIÁKÖNKORMÁNYZATI TISZTÚJÍTÓ ÜLÉS
A Karcag Városi Diákönkormányzatának tagjai a Városháza Kántor Sándor termében tartották meg tisztújító ülésüket.
Az ülésen az elmúlt év történéseinek az áttekintése mellett, az új diákönkormányzati elnök megválasztására is sor került.
A program kezdetén Bálega János, a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület munkatársa köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette a program menetét.
Őt követte köszöntőjével Szepesi Tibor polgármester, aki a fiatalokhoz szólva kiemelte, hogy a 2013-ban induló diákönkormányzat az elmúlt évek alatt felépített munkájának köszönhetően mára egy jólszervezetten működő egységként állja meg a helyét a város fiatalságának az életében.
-Látványosak ugyan az elvégzett munka eredményei, viszont egy újabb fordulóponthoz kell, hogy érjen a diákönkormányzat munkássága. Azt gondolom, hogy a majdani új vezetésnek egy olyan munkát kell elvégezni, amely szorosabb együttműködést mutat a város életével, a város vezetésével. Eljutottunk egy olyan pontra, amikor olyan pályázati forrásokhoz lehet együttes erővel hozzájutni, amelyekkel ifjúsági programokat lehet és kell is szervezni; ehhez viszont szükség van az együttgondolkodásra, az együtt munkálkodásra. Tehát a feladat adott, mindenkinek jó munkát kívánok-mondta el a városvezető.
A továbbiakban a korábbi DÖK elnök, Szabó Krisztina Éva ismertette az elmúlt egy év eredményeit, majd a DÖK vezetés további tagjai is részletezték a saját területükön elvégzett munkájukat.
Ezt követően Veréb Benita Bella DÖK koordinátor egy-egy oklevéllel köszönte meg a leköszöntő tagok lelkiismeretes munkáját.
Őket követte az öt jelölt bemutatkozása, majd az új diákönkormányzat megválasztása is. Az eredmény alapján a következő egy éveben az elnöki teendőket újfent Szabó Krisztina Éva látja majd el, aki a Karcagi Nagykun Református Gimnázium tanulója.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 15. 05:52, szombat | Helyi
TERMÉNY- ÉS TERMÉKBEMUTATÓ
Rengeteg helyről érkeztek kistermelők, családok, a „Legszebb Konyhakertek Program” országos díjátadójára Karcagra.
2025. November 15. 00:00, szombat | Helyi
A KATASZTÓFAVÉDELEMMEL ISMERKEDTEK AZ ISKOLÁSOK
Milyen érzés légzőkészüléket viselni? Hogyan néz ki a tűzoltók egy napja? Ezekre a kérdésekre első kézből kaphattak választ iskolások a Jászberényi Tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottjainak jóvoltából.
2025. November 14. 04:58, péntek | Helyi
NYUGDÍJAS TALÁLKOZÓ
A Karcagi Kátai Gábor Kórház ebben az évben is megtartotta hagyományos nyugdíjas találkozóját, melyre szeretettel vártak minden egykori kórház dolgozót.
2025. November 14. 04:08, péntek | Helyi
CSÚNYÁN ÖSSZETÖRTE MAGÁT ÉS MÉG BÜNTETÉS IS VÁR RÁ
A Szolnoki Járási Ügyészség ittas járművezetés miatt emelt vádat egy 25 éves férfival szemben, aki ittasan elesett egy elektromos rollerrel.

