Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2020. Február 17. 19:17, hétfő | Helyi

DÍJAT KAPOTT BOSNYÁK IMRE

DÍJAT KAPOTT BOSNYÁK IMRE

Agrárminisztérium támogatásával meghirdetett \" Így kezdtem én\" című, a kisállattenyésztést népszerűsítő pályázaton senior kategóriában Bosnyák Imre harmadik helyezést ért el.

Több mint öt évtizede foglalkozik galambászattal Bosnyák Imre, így amikor olvasta a minisztériumi felhívását, úgy gondolta, megírja kisállattanyésztési történetét.

Öt-hatéves volt, amikor a MÁV-nál vonatkísérő, vonatfékezőként dolgozott az édesapja, aki míg a tehervonatok az állomáson várakoztak, a galambpiacokat nézte meg. Az ott vásárolt galambokkal kezdte el a tenyésztést - idézi a kezdeteket Bosnyák Imre, aki iskolásként már a Debreceni és a Keleti pergők mellett Erdélyi simafejű bukókat is röptetett.

Mindig nagy élmény volt számára, amikor a szomszédokkal az égre nézve csodálta a galambok akrobatikus mutatványait, volt olyan amelyik szinte a földig forgott, de sajnos olyan is, aki épp emiatt a sok forgás miatt a kéménybe esett és elpusztult.

Később a galambok mellett nyulakkal és őshonos baromfikkal is foglalkozott otthonukban, az állatok szeretetét édesanyjától is örökölte. Szakmai felkészültségét a jeles tenyésztőkkel folytatott eszmecserék mellett a Kistermelők lapjából szerezte, utóbbit ma is olvassa.
A mezőgazdasági technikum elvégzése után a Nyírségben volt gyakornok, majd hazajött Karcagra, a kutatóintézetbe. Ekkor már Texánokat tartott, majd Kirják Imre neves karcagi tenyésztő segítségével ismerkedett meg a Karrierekkel, később jött a Magyar Óriás, és a Debreceni pergő is. Jelenleg is tagja több galamb fajtaklubnak.

A galambok mellett az őshonos baromfikról, a magyar kutyafajtákról is sok szakcikket írta különböző szaklapokba, újságokba az elmúlt évtizedekben. Szeretné a fiatalok körében is népszerűsíteni a galambászatot, erre a karcagi egyesületben van is módja Bosnyák Imrének.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi

SZEKÉRREL DÍSZÍTETTÉK A KÖRFORGALMAT

Karcag városa nemcsak a gasztronómiájáról és a kun hagyományairól híres, hanem egyre szebb közterületeiről is.

2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi

ELINDULT AZ EPERSZEZON

Megérkezett a piacokra a tavasz első igazi hírnöke: már kapható a friss, édes magyar eper. Bár az ára egyelőre magasabb, mint a külföldi importé, a vásárlók és a szakemberek szerint is megéri a hazait választani.

2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi

MEGKEZDŐDÖTT A KIVITELEZÉS

Karcag kereskedelmi kínálata jelentős bővülés előtt áll. Megkezdődött ugyanis az új üzletsor építési munkálatai. Bár a teljes készültségre 2027-ig várni kell, az épület váza már az idei év végére állhat.

2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi

LEÉGETT A KARCAGI CSALÁD HÁZA-SEGÍTSÉGET KÉRNEK

Bajba került egy négytagú család Karcagon. Egy hajnali durranás után pillanatok alatt lángba borult Kanalas Anett és három gyermekének otthona.