Hírek
2023. Január 21. 05:01, szombat | Helyi
DÍJAT KAPOTT OROSZ RÉKA

Orosz Rékával, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvoda hetedikesével beszélgettünk a nemrégiben Szolnokon kapott díjáról.
- Én lettem a szolnoki kosárlabda csapatból a legjobb sportoló, a legkiemelkedőbb voltam, ezért kaptam meg a díjat, amit Szalay Ferenctől vettem át. Én nagyon örültem neki, egy kicsit számítottam is rá, mert a csapatnak leginkább én vagyok az egyik húzó egyénisége.
- Réka az idei évadban is sorra dobta a kosarakat, s voltak emlékezetes pillanatai is.
- A hétvégén volt Budapesten egy olyan meccsem, ahol szerintem nagyon jól teljesítettem. Az is emlékezetes mérkőzés, ahol a legtöbb kosarat, 36 pontot dobtam az egyik mérkőzésemen tavaly. Ebben az évben szerintem 22-őt dobtam, ami a legtöbb volt.
-Réka Karcagon tanul és Szolnokon kosarazik, nem könnyű a kettőt összeegyeztetnie.
-Mivel hetedik osztályos vagyok és ez a legnehezebb év, próbálom, hogy a tanulás legyen az első, de mellette ott van, hogy kosarazzak. Így nyilván nehéz, de próbálom csinálni mindkettőt.
-A sok tanulmányi versenyből kevesebben indult, de vers- és mesemondón most is volt.
-Az Országos Adventi Szavalóversenyen Kunhegyesen különdíjas lettem. Fontos, hogy a sportból kikapcsolódjak. Azt mondják régóta tehetséges vagyok vers és mesemondóként, úgy gondolom ezért ezt sem szeretném kizárni az életemből, mert szeretem is csinálni, bár a heti öt edzés Szolnokon néha sok, de viszek tanulnivalót, s megtanulunk a kocsiban. Amikor Szalay Ferenctől átvettem ezt a díjat, büszkeséget éreztem, hogy én voltam a legjobb, akit kiválasztottak a csapatból.
Nagyon sokáig szeretném folytatni ezt a sportágat, és sok eredményt elérni. Így a Refi után Szolnokon, a Verseghy Ferenc Gimnáziumban szeretnék továbbtanulni a kosár miatt, hogy folytathassam. Nagyon régóta a vágyam, hogy profi kosaras legyek, de hát azért ugye meg kell küzdeni, s ezen vagyok most.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 09:21, hétfő | Helyi
Az elmúlt 72 órában történt
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában kettő személyi sérüléssel járó közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök
2025. Augusztus 17. 05:00, vasárnap | Helyi
FELÚJÍTÁSI MUNKÁLATOK A GYÖRFFYBEN
Új klímák, friss festés, energiatakarékos világítás. A Györffy iskolában is zajlanak, illetve lassan már be is fejeződnek a nyári felújítási munkálatok.
2025. Augusztus 17. 05:00, vasárnap | Helyi
HÁROM OSZTÁLY INDUL A SZENTANNAIBAN
Jó alapokat kapnak a szentannais diákok.
2025. Augusztus 16. 05:00, szombat | Helyi
ÚJABB KAMERÁKKAL BŐVÜL A TÉRFIGYELŐ RENDSZER
Újabb kamerákkal bővül a karcagi térfigyelő- rendszer. Az új berendezésektől azt várják, hogy tovább javul a városban a közbiztonság.