2007 novembere óta először látogatott Karcagra a Jászkisér megyei I. osztályú bajnoki mérkőzésen, Orosz István kivételével valamennyi játékosunk az első Liget úti párharcára készülhetett ebben a párosításban. Az izgalmakat az őszi, botrányos véget érő 1:0-s győzelmünk emléke is fokozta, a pálya köré gyűlő mintegy 100 szurkoló kíváncsian várta, ma vajon milyen hangulatú meccset játszanak a felek.

Az időjárás nem volt túl kegyes a csapatokhoz (és a közönséghez sem), hiszen 2 perccel a kezdő sípszó előtt jókora zuhé támadt, ami miatt kezdetben számos hiba és egyensúlyvesztés jellemezte a játékosokat. A hazaiak meddő mezőnyfölényben kezdték a találkozót, Orosz mester csapata igyekezett megragadni a kezdeményezést, de a stabil védekezésre és ebből gyorsan induló kontrákra berendezkedő jászkisériek foggal-körömmel őrizték Székelyéket, lezárták a veszélyes passzsávokat, 6-8 emberrel betömörültek a tizenhatos elé, ezzel ellehetetlenítve a karcagi támadásokat. Az első 20 perc jó iramú játéka sajnos az eső elálltával alábbhagyott, a vendégek egyre nagyobb területeket játszottak be a pályán, ami Tóth Zoltán közreműködésével helyzetekben is megnyilvánult, hiszen a 30. perc táján jó 15 méterről eleresztett ballábas lökete a keresztlécen csattant. Egy perccel később ismét Tóth volt a főszereplő, beadása az egyik blokkolni igyekvő karcagi védő lábáról hulló falevél módjára szállt a kapu felé, ám a keresztléc újra kisegítette a tehetetlen Feketét. Ezek nem a mi perceink voltak, a megyei II. osztály tavalyi bajnoka masszívan futballozott, úgy tűnt, ha nem koncentrálunk eléggé, még bajba is kerülhetünk a mérkőzés során. Miután a karcagi csapat hosszú indításai a csúszós talajon rendre célt tévesztettek, és a jászkiséri sündisznóállás sem kedvezett a rövidpasszos játéknak, a mieink főként átlövésekből veszélyeztettek, de Vincze kapus eszén nem sikerült túljárnunk, még Erdeinek sem, akinek távoli bombáját bravúrral tenyerelte vissza a mezőnybe a hálóőr.

Csak úgy, mint az első félidőt, a második 45 percet is a karcagi csapat kezdte jobban, lendületesen, agilisan és bátran vetettük bele magunkat a folytatásba. Végre a helyzetek is megjelentek, az 51. percben hatalmas tűzijátékot rendeztünk a jászkiséri kapu előtt, de vagy a kapus, vagy valamelyik védő mindig útját állta a labdának. Távoli lövéseink is egyre veszélyesebbé váltak, Erdei kísérletének hárításához újra bravúrra volt szüksége Vinczének, Szívós próbálkozása pedig csak centikkel kerülte el a kaput. Egy óra játék után egy mintaszerű kontratámadás végén Kupai került helyzetbe, de hiába értünk fel 4 gyors passzal a kiséri kapuhoz, fiatal játékosunk 10 méterről mellé durrantott. Itt még nem gondoltuk volna, de Kupai az utolsó nagy karcagi lehetőséget puskázta el ekkor, hiszen szűk 20 perc után a második félidőben is visszaesett a játékunk, és bár mezőnyfölényünk megmaradt, helyzeteket már nem sikerült kidolgoznunk. Ráadásul a 70. percben újra leszakadt az ég, a csapatoknak nem ezután csak egymással, de a viszontagságos körülményekkel is meg kellett küzdeniük, melyben végül egy reálisnak tűnő 0:0-s végeredmény született.

Három fordulóval a bajnokság vége előtt a karcagi csapat ezzel a döntetlennel (kihasználva Törökszentmiklós vereségét) a tabella 4. helyére lépett elő. Folytatás egy hét múlva, Tószegen. Hajrá, Karcag!

Halmai Márton