Hírek
2019. Május 24. 13:04, péntek |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Egy 14 éves lány rabolt ki egy 16 évest a fővárosban
Egy órán belül elfogták a nyomozók a feltételezett elkövetőt, aki a gyanú szerint elvette egy másik lány telefonját és pénzét csütörtökön a fővárosban – számolt be az esetről a rendőrség honlapján.
Május 23-án 15 óra 20 perckor hívta a VII. kerületi Rendőrkapitányságot egy 16 éves lány, aki elmondta a rendőröknek, hogy előző este egy erzsébetvárosi bevásárlóközpontban megszólította egy hasonló korú lány. Miután beszédbe elegyedtek, az ismeretlen fiatal elvette a 16 éves lány telefonját, és a zsebeit is átkutatta, majd pénzt követelt tőle. A támadó azt mondta, ha nem adja át neki az értékeit, akkor megveri.
Egy járókelő sietett a 16 éves lány segítségére, így a telefont visszakapta, a gyanúsított azonban a pénzével elfutott.
A nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, akit a bejelentéstől számított egy órán belül elfogtak a VII. kerületben. Amikor a rendőrök igazoltatták, kiderült, hogy két körözés is érvényben van ellene.
A fiatalkorú elkövetőt a rendőrök előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és – őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tesznek letartóztatására.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.

