Hírek
2025. Június 04. 08:43, szerda |
Helyi
Forrás: Karcagi Nagykun Református Gimnázium facebook oldala
EGY HÉT SVÁJCBAN

A Karcagi Nagykun Református Gimnázium 20 diákja vett részt idén a cserediákprogramban, és ennek keretében egy hetet tölthetett Svájcban.
A program Tóth Mária és Péterné Antal Csilla németszakos tanárnők szervezésében és kíséretében zajlott, 2025. május 19-23. között. Hárman közülünk másodjára tehettük meg ezt az utat, amiért nagyon hálásak vagyunk.
Vasárnap délután elindult a csapat Karcagról Budapestre, ahol este a Keleti pályaudvarról vette kezdetét nagy utunk. Alvókabinokban utaztunk, így tudtunk pihenni is egy kicsit.
Hétfő reggel csodálatos látvány fogadott minket. Csak álltunk a vonat ablaka előtt és gyönyörködtünk. Ez volt az a pillanat, amikor ténylegesen rádöbbentünk arra, hogy Svájcban vagyunk. Mikor megérkeztünk Zürichbe, nagyon kedves fogadtatásban volt részünk. Tatiana Rampone tanárnő elvitt minket reggelizni, majd az iskolába. Az iskola könyvtárában rövid előadást tartott nekünk a nagyon kedves könyvtárvezetőnő, majd köszöntött minket igazgatóhelyettes úr is.
Körbevezettek minket az iskolában, majd ebédeltünk. Délután túravezető segítségével lehetőségünk volt felfedezni Zürich városát, amely tisztaságával, rendezettségével és elegáns, mégis élhető városi hangulatával mély benyomást tett ránk. A városban a modernitás és a történelem jól megfér egymás mellett, és különösen emlékezetes maradt számunkra a tóparti sétány, valamint az óváros nyugodt, mégis pezsgő élete. Amikor ennek vége lett, visszamentünk az iskolába és találkoztunk a fogadóinkkal, akik hazavittek minket.
Aznap a délutánt a fogadó családokkal töltöttük, s közös programokon keresztül - hegymászás, közös vacsora otthon vagy étteremben, esti gyönyörködés Zürichben, eszméletlenül jó beszélgetések a családtagokkal - betekinthettünk abba, hogyan élnek, gondolkodnak kortársaink és családjaik egy másik országban.
A kommunikáció elsődleges eszköze a német nyelv volt, ám az angol is gyakran előkerült, főként a hétköznapi beszélgetések során. Svájc többnyelvűsége önmagában is érdekes tapasztalat volt. Az ottani diákok számára természetes a több nyelv egyidejű használata, ami nálunk gyakran még különleges készségként jelenik meg. Ez a fajta nyelvi rugalmasság egyértelműen előnyt jelent számukra - és egyben rámutat arra, milyen fontos szerepet tölt be a nyelvtudás a mai világban, különösen nemzetközi környezetben.
Kedd reggel a fogadóinkkal mentünk az iskolába és a délelőttünket azzal töltöttük, hogy beültünk mindenféle órára, mint például matek, biológia, közgazdaságtan, kémia, fizika, német, angol stb. Délután körbevezettek minket az ETH-Student-Project-Hausban, majd ellátogattunk a Landesmuseumba, ahol egy technozene-kiállítást tekintettünk meg. Ezután találkoztunk a fogadóinkkal és mindenki ment, amerre szeretett volna. A svájci lányok szerveztek egy kebabozós, bározós estét, ami a rossz idő ellenére derűsen telt el.
Szerdán a délelőtti programunk Eggbe vezetett, ahol egy mentett állatokból álló farmon időztünk. Ez sokunknak volt az egyik kedvence a sok program közül. Miután visszautaztunk Zürichbe, délután a fogadóinkkal együtt csoportosan várost néztünk. Elvittek a legjobb helyekre, mint pl. a Prime Tower vagy a Banhofstraße. A szerda este mindenkinek máshogy, viszont emlékezetesen telt, mivel sajnos ez volt az utolsó nap, amit a családoknál töltöttünk.
Csütörtök reggel könnyes búcsú után siettünk az iskolába, ahonnan már a svájci osztállyal együtt indultunk Locarnoba, ott egy igazi, istenien finom olasz pizzát ettünk egy csodaszép étteremben, majd várost néztünk. Végül közösen elmentünk az ifjúsági szállóba, ott éjszakáztunk. Locarno egészen más arcát mutatta Svájcnak. A mediterrán jellegű város bája, a környező hegyek látványa, valamint a tóparti panoráma olyan vizuális élményt nyújtott, amit nehéz szavakkal visszaadni. Locarno hangulata csendesebb, elmélyülésre alkalmat adó volt, és jól kiegészítette Zürich dinamikusabb világát.
A péntek reggeli program is felejthetetlen élmény marad számunkra. Kasper tanár úr vezetésével felmásztunk a Monte Verita nevű dombra, ahonnan káprázatos volt a látvány. Már az odafelé vezető úton is csak ámultunk a szépségén. Sajnos délután 3 órakor már indult vissza a vonat Zürichbe. Egy zürichi olasz étteremben tartottuk a búcsúvacsorát, ahol kissé bánatosan elváltunk és elindultunk haza. Végül szombat délben értünk vissza Karcagra épségben.
Nagyon hálásak vagyunk ezért az útért, köszönjük szépen Marika és Csilla néninek, az iskolánk vezetőségnek és fenntartójának ezt a lehetőséget! Reméljünk, örökké megmarad ez a kapcsolat és minél több diáknak lesz lehetősége egy ilyen út élményeivel gazdagodni!
Deák Virág (11. C), Nagy Lara (11. A)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 08:00, szerda | Helyi
AUGUSZTUS 10-IG LÁTOGATHATÓ A KIÁLLÍTÁS
Festmények, fotók, grafikák is láthatók azon a népszerű kiállításon, amely a Berekfürdői Nemzetközi Nagykun Művésztelep 30 évét mutatja be a Rónai malomban. A tárlatot 2025. augusztus 10- ig lehet megtekinteni.
2025. Július 30. 08:00, szerda | Helyi
AZ ITTAS ÉS BÓDULT SOFŐRÖKRE VADÁSZTAK
A ROADPOL Operational Group éves ellenőrzési terve alapján, a rendőrség egy héten keresztül országos közúti ellenőrzést tartott Magyarország teljes területén.
2025. Július 30. 00:00, szerda | Helyi
IVÓCIMBORÁJÁT IS MEGLOPTA
Nem volt elég az együtt italozás, kábítószerre kellett az ivócimbora pénze. A Jászberényi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt indítványozta egy 25 éves jászberényi férfi letartóztatását.
2025. Július 29. 08:00, kedd | Helyi
ELLENŐRZÉS SZÁRAZFÖLDÖN ÉS VÍZEN
Földön és vízen ellenőriztek a rendőrök és a társszervek munkatársai a Tisza-tó térségében.