Hírek
2025. Január 25. 06:00, szombat |
Helyi
Forrás: karcag tv
EL AKARTA GÁZOLNI HARAGOSÁT
Közel három éve történt bűncselekmény ügyében tartott előkészítő tárgyalást a Szolnoki Törvényszék.
Egy fegyverneki férfi a korábban rajta esett sérelmeket úgy szándékozta megtorolni, hogy autóval szándékosan el akarta gázolni haragosát. Mivel az előkészítő tárgyalás során a vádlott és védője nem fogadta el az ügyészi indítványt, így a bűnügyben tárgyalás lesz.
Még 2021-ig vezetnek vissza a szálak: két férfi szólalkozott össze Fegyverneken. A harag nem csillapodott, a későbbi vádlott személyautóval el akarta gázolni haragosát, illetve annak két ismerősét. A vádhatóság több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, illetve állatkínzással vádolja a férfit- lévén az egyik sértett kutyája az autós támadás következtében életét vesztette.
DR. PALYA ISTVÁN, ügyész:
- Arra az esetre, hogyha S. N. vádlott a vádiratban foglaltakkal egyezően beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, indítványozom, hogy a tisztelt törvényszék a Btk. 34. szakasz első fordulata alapján, figyelemmel a 36. szakaszra és a Btk. 81. szakaszára, S. N. vádlottal szemben halmazati büntetésül tizenkettő év szabadságvesztést szabjon ki, melynek végrehajtási fokozatát a Btk. 37. szakasz 3. bekezdése a pontjának b alpontjának alapján fegyházban határozza meg.
Az ügyészség indítványában szerepelt az is, hogy a vádlottat végérvényesen tiltsák el a gépjármű- vezetéstől. Az előkészítő tárgyalás során a vádlott nem tett vallomást, a bíró erre vonatkozó kérdésére úgy válaszolt, hogy majd megteszi ezt a tárgyaláson. Az ügyészség nem indítványozta semmilyen kényszírtő intézkedés elrendelését és ezt a törvényszék sem látta indokoltnak, ezért a vádlott a tárgyalásig szabadlábon maradhat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:22, péntek | Helyi
Befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása
183 óra után befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása.
2026. Július 23. 11:55, csütörtök | Helyi
Saját kistestvérét bírta rá lopásra
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 20 éves nővel szemben, aki saját 13 éves testvérét vette rá arra, hogy lopjon.
2026. Július 22. 16:20, szerda | Helyi
Szoba égett egy abádszalóki házban
A tűzoltóknak két oxigénpalackot és egy fegyverszekrényt is ki kellett menteni a tűzből.
2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi
Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.
