Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2011. December 16. 07:32, péntek | Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI

Elégette a pénzt a tolvaj

Elégette a pénzt a tolvaj

Egymillió forint értékű arany ékszert lopott el három tolvaj szerdán az egyik makói zálogházból.

A nyomozók az elkövetők közül kettőt elfogtak, az ékszerek többsége előkerült – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.

Szenti Szabolcs elmondta: egy 36 éves makói férfi két társával, egy fiatal fiúval és egy nővel ment be a zálogházba. Kérésükre az eladó megmutatta nekik az egyik tálca aranyat. A nő elterelte az alkalmazott figyelmét, társa pedig a kabátjába rejtette egy másik tálca tartalmát. A lopás után a nő a zsákmányból kapott részét 170 ezer forintért értékesítette, majd hazament. A makói nyomozók hamar megállapították az elkövetők személyazonosságát, mivel korábbi bűncselekmények miatt már ismerték őket.

Amikor a rendőrök megjelentek a nő házánál, hogy előállítsák, az ijedtében az égő kályhába dobta a 170 ezer forintot, hogy eltüntesse a bizonyítékot. A rendőrök a házkutatások során a többi ékszer nagy részét megtalálták. A nyomozók elfogták a 36 éves makói férfit is, míg harmadik társuk, a fiatalkorú fiú ellen országos elfogatóparancsot adtak ki. A két gyanúsított beismerő vallomást tett.

Mivel az elfogott férfi februárban feltételes kedvezménnyel szabadult a börtönből, a makói rendőrkapitányság őrizetbe vette, és nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatását kezdeményezte.

Címkék: tolvaj, zálogház

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek

Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.

2024. Május 07. 17:24, kedd | Kék hírek

FÉLHOLTRA VERTE, MERT NEM LETT PROSTITUÁLT

Egy karcagi férfi úgy megvert egy fiatal lányt, hogy életveszélyes sérülései keletkeztek. Mindezt azért, hogy prostitúcióra bírja rá.

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.