Hírek
2018. Július 25. 12:50, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Elhunyt a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne
Életének 66. évében súlyos betegség után elhunyt Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) és a Ferrari volt vezérigazgatója - közölte a RAI olasz közszolgálati televízió.
Sergio Marchionnét az FCA elnöksége egészségügyi okok miatt szombaton mentette fel vezérigazgatói posztjáról, a konszernt a Jeep és a RAM vezérigazgatója, Mike Manley, a Ferrarit pedig Louis CArey vezeti a jövőben.
A chieti születésű, olasz-kanadai üzletember 2004-ben került az akkor még Fiat S.p.A-nak hívott, a csőd szélén álló konszern élére. Átszervezésekkel, és költségtakarékossági intézkedésekkel sikerült megerősítenie a vállalatot, majd felvásárolta a csődbe jutott Chrysler-csoportot és vele együtt a Dodge, RAM, Jeep és Chrysler márkákat is.
A céget idő közben Fiat Group Automobiles-ra, majd Fiat Chrysler Automobiles-ra nevezték át, és központja Torinóból Hollandiába került. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az FCA ma a világ hatodik legnagyobb autógyártója.
Sergio Marchionne az eredeti tervek szerint az év végével távozott volna posztjáról, június 1-jén mutatta be utolsó, öt évre szóló üzleti tervét, amelyről már tudta, hogy nem ő fogja végrehajtani. A cég szerdán teszi közé negyedéves pénzügyi jelentését.
A korábban adótanácsadóként is dolgozó, filozófiát is tanult Sergio Marchionne olasz lapértesülések szerint tüdőrákban szenvedett, utolsó napjait egy zürichi klinikán töltötte.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld
Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén
2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld
A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát
Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.