Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2020. Október 22. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: pixabay

Elítélték a hódmezővásárhelyi kettős emberölés elkövetőjét

Elítélték a hódmezővásárhelyi kettős emberölés elkövetőjét

Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki brutálisan meggyilkolta élettársa szüleit 2018-ban Hódmezővásárhelyen

- tájékoztatta a bíróság szóvivője a zárt tárgyaláson hozott ítéletről szerdán az MTI-t. Juhászné Prágai Erika közölte, a vádlottat több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen, bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy ellen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, s döntött arról, a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.

A szülei ellen elkövetett bűncselekménnyel szintén megvádolt nő meghalt, ezért ellene megszüntették az eljárást.

Az ítélet ellen a vádlott védője fellebbezést jelentett be, így a döntés nem jogerős.

Az ügy előkészítő ülésén korábban ismertetett vádirat szerint a nő évek óta gondozta 78 éves édesanyját és 86 éves édesapját, akik nehezen mozogtak és állandó ápolást igényeltek. A nő 2018 elejétől fogva egyre nehezebben viselte a gondozással járó terheket, rendszeresen italozott, főleg azt követően, hogy élettársa -letartóztatásából szabadulva - a szülőkkel közösen lakott ingatlan melléképületébe költözött. A vádlottak az alkohol mellett nyugtatókat is fogyasztottak.

A nő többször is panaszkodott élettársának, szülei gondozását csicskáztatásnak nevezte, amin a férfi felidegesítette magát. 2018. május 24-én mindketten nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak, majd este 9 óra után a férfi a vádlott édesapját a konyhában egy baltával hátulról leütötte. Miután földre került, még legalább tizennégyszer fejen csapta a védekezni próbáló áldozatot. Az idős férfi néhány percen belül meghalt. A konyhából kiszűrődő hangokat hallva a nő ágyhoz kötött édesanyja kiabálni kezdett, amire a férfi a szobába lépve őt is legalább nyolcszor fejbe csapta a baltával.

A vádlottak magukhoz vettek 80 ezer forintot, és megpróbálták felgyújtani a házat. A konyhában lévő gázpalackot meggyújtották, ruháikat elégették, és a városba indultak szórakozni. A palackban kevés gáz volt, ami nem robbant föl, csak kisebb tűz keletkezett. Másnap hajnalban a házhoz visszatérő vádlottak látták ezt, és a bűncselekmény nyomainak eltüntetése érdekében ágyneműket, konyharuhákat dobáltak a nő apjának holttestére, amit meggyújtottak. A gomolygó füstöt észrevevő szomszédok értesítették a tűzoltókat, akik megtalálták a holttesteket.

Az 55 esztendős vádlott az előkészítő ülésen elismerte a gyilkosságokat, de hangsúlyozta, élettársa nem kérte szülei megölésére, a nő ártatlan a bűncselekményekben.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 08:07, péntek | Kék hírek

SE PÉNZ, SE TERMÉK

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

2024. Április 19. 07:24, péntek | Kék hírek

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak után

2024. Április 18. 20:15, csütörtök | Kék hírek

RABLÁS MIATT HÁRMAN ŐRIZETBEN

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.

2024. Április 16. 18:26, kedd | Kék hírek

TÍZ DÍLER RENDŐRKÉZEN

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.