Hírek
2025. Június 14. 06:00, szombat |
Helyi
Forrás: karcag tv
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓT TARTOTT TÓTH RÉKA

Egykori általános iskolájában tartott motivációs élménybeszámolót Tóth Réka válogatott birkózó. Aki nem ment üres kézzel, legutóbbi versenyein szerzett érmeit is magával vitte.
Íme egy Karcagról indult Európa- bajnok birkózó éremtermésének egy szelete.
Egykori alma materében, a karcagi Nagykun Református Általános Iskolában tartott élménybeszámolót a diákoknak. Szóba került a legutóbbi élmény is, a Szigetszentmiklóson rendezett kontinensbajnokság, ahonnan ugyancsak nem tért haza üres kézzel. És az ő esetében egyáltalán nem felesleges kérdés, hogy mit is adott neki a birkózás.
TÓTH RÉKA:
- Nem tudom, hogy tudnám ezt összefoglalni, viszont egy az, hogy az életemet, szó szerint is, mert nekem nyolcévesen volt egy szívműtétem, amiből szerencsére meg tudtam gyógyulni és tulajdonképpen én a birkózás miatt éltem túl, amikor először kaptam egy rohamot, kétszázötven volt a pulzusom, szerencsére megmentettek és úgy voltam vele, hogyha már emiatt túléltem, sikeres volt a szívműtét is, amit Pesten végeztek el, akkor utána már nekem ezzel dolgom van és vissza kell azt adnom a sportnak, amit kaptam tőle. Hatalmas kitartásom van mind a fogyasztások miatt is, hogy akkor nem ehetek, pedig mindennél jobban szeretek, mind tényleg az élet minden területén csak győztesként jöttem ki ebből.
Az okostelefonok komoly konkurenciát jelentenek minden sportegyesület számára, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatalokat egyre nehezebb rávenni arra, hogy otthagyják az internetet és sportoljanak. Ez nem karcagi sajátosság, jóllehet a horvát, a görög, az angol, a német gyerekek is ki vannak téve az okoseszközök kísértéseinek, ezekben az országokban mégsem zuhant be az utánpótlás- sportolók létszáma.
Szinkron: 01: 29”- 01: 55” Az a baj, hogy a mai generáció egyébként nagyon lusta. És sajnos ez tényleg így van. Meg a szülők nem viszik úgy a gyerekeket, szóval az utánpótlás az eléggé megfogyatkozott az utóbbi években. De egyébként hát a szülői háttér nagyon sokat számít. Viszont szerintem hogyha motiválva vannak és látják a példát maguk előtt, akkor biztos vagyok benne, mert tudom, hogy engem is motiváltak a régi nagyok. Most, hogy én kerültem oda, én is, remélem, hogy valamilyen szinten hatással vagyok a kisebbekre.
Narráció: Célok továbbra is vannak Réka esetében. Az elsődleges az olimpiai részvétel. Ha három év múlva Los Angelesben nem jön össze, akkor újabb négy év múlva. De eltökélt szándéka, hogy képviselje hazáját az ötkarikás játékokon. Addig pedig a korosztályos világversenyeken a lehető legtöbb és legjobb eredményt érje el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 05:00, csütörtök | Helyi
ÜNNEPI ÖNKORMÁNYZATI ÜLÉS A VÁROSHÁZÁN
Augusztus 20-a az Államalapítás és Szent István király ünnepe.
2025. Augusztus 20. 05:00, szerda | Helyi
MEGÉRKEZTEK A TANKÖNYVEK
Bármennyire is szeretné a diákok többsége, egyetlen tanuló sem marad tankönyv nélkül Karcagon sem. Az iskolák előre meghatározott menetrend szerint kapták meg a tankönyv- szállítmányokat, amelyeket szortíroznak.
2025. Augusztus 20. 05:00, szerda | Helyi
KISS ZSIGMOND KÉPE LETT A HÓNAP FOTÓJA
Kiss Zsigmond: Délután a görög templomnál című fotója lett az önkormányzat városi amatőr fotópályázatának júliusi nyertes pályaműve, a hónap legjobb alkotása.
2025. Augusztus 20. 05:00, szerda | Helyi
TÁBOROK A KOVÁTS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
Volt, van, lesz. A következő tanévben is élne a Határtalanul program nyújtotta lehetőségekkel a Kováts Mihály Általános Iskola.