Hírek
2013. Február 05. 12:34, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Emmi: legalább 23 milliárddal több jut a felsőoktatásra idén
Az idén minimum 23 milliárddal forinttal több jut a felsőoktatásra, mint tavaly - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
A 2013-as költségvetési törvény ugyan 24 milliárd forinttal kevesebb forrást biztosít közvetlenül az intézményeknek, mint a 2012-es, ugyanakkor három területen 47 milliárd forintos többletforrást különítettek el - emlékeztettek.
Ebből 27 milliárd forint az állami és a magánszféra együttműködésében megvalósuló PPP-beruházások kiváltására, 10 milliárd forint az EU-s projektek önrészére, továbbá 10 milliárd az adósságkonszolidációra tervezett összeg.
Kitértek arra is, hogy a fentieken túl szeptembertől a korábban tervezettnél több hallgatót vehetnek fel a felsőoktatási intézmények, melyek a több hallgató után plusztámogatásra lesznek jogosultak.
A közleményben azt írták: "a kormány ellenfelei" az elmúlt évekre hivatkozva számolnak be arról, hogy az elmúlt 5-10 év távlatában hogyan csökkent a támogatás, azt azonban sosem teszik hozzá, hogy míg 2005-2006 fordulóján 424 ezer hallgató tanult a felsőoktatásban, addig mára ez a szám 330 ezer, ami nagyjából 25 százalékos csökkenést jelent. A tárca szerint a felsőoktatás rendszerének súlyos anomáliáját és fenntarthatatlanságát jelzi emellett az is, hogy figyelmen kívül hagyják a saját bevételek dinamikus növekedését - amely jelentős részben a pályázati forrásoknak köszönhető -, és "összességében képtelenek elszakadni a költségvetés folyamatos növelésének igényétől".
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 23. 09:03, szombat | Belföld
Tiszaújvárosi robbanás - Hegedűs Zsolt: két sérültet hazaengedtek a miskolci kórházból
A Mol tiszaújvárosi üzemét érintő robbanásban megsérültek közül két személyt hazaengedtek a miskolci kórházból, hárman még megfigyelés alatt állnak, az ő állapotuk stabil
2026. Május 22. 12:00, péntek | Belföld
Gajdos László: nem érkezik több azbeszt tartalmú kőzet Ausztriából
Péntektől leállítja az azbeszt tartalmú kőzet Magyarországra irányuló értékesítését az osztrák cég - közölte az élő környezetért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2026. Május 22. 09:00, péntek | Belföld
Napos, száraz, nyáriasan meleg idő várható a pünkösdi hosszú hétvégén
Napos, száraz, nyáriasan meleg idő várható a pünkösdi hosszú hétvégén, a csúcshőmérséklet a 30 Celsius-fokot is megközelítheti. A szél többfelé lesz élénk, olykor erős
