Hírek
2024. Szeptember 27. 14:00, péntek |
Helyi
Forrás: karcag tv
FEGYHÁZ VÁRHAT A SZOLNOKI FÉRFIRA
A Szolnoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a 39 éves szolnoki férfivel szemben,
aki egy szétnyitható borotvával fenyegetve egymás után kétszer is kirabolta ugyanazt a férfit.
A vád szerint a férfi 2024. március 23-án, a késő esti órákban megjelent Újszászon, egy elhagyatott háznál, ahol az egyik szobában éjszakázott rendszeresen egy 53 éves férfi. Neki először azt mondta, hogy őt kirabolták, és az elkövető abba a házba szaladt be. Erre az ott tartózkodó férfi közölte, hogy oda biztosan nem ment be senki. Ezután a férfi egy cigarettát kért tőle, majd kezében egy szétnyitott borotvával arra szólította fel, hogy adjon neki pénzt, mire a sértett cigarettát adott neki. Ekkor a férfi közölte vele, hogy addig van ideje pénzt adni neki, amíg elszívja a cigarettát, és ha nem lesz meg a pénz, elvágja a nyakát.
Ezután át is kutatta a sértett kabátját, és a zsebében lévő szemüvegtokból elvette az abban talált 500 forintot, közben megfenyegette, hogy ne merjen szólni senkinek, különben elvágja a torkát, majd elment.
Másnap este újra találkozott a két férfi Újszászon, és a vádlott ismét pénzt kért a sértettől, aki a korábbi fenyegetések miatti félelmében a nála lévő 600 forintot és egy doboz sört is átadott neki.
Az ügyészség a vádiratában a büntetett férfivel szemben fegyházbüntetés kiszabására, közügyek gyakorlásától eltiltásra, és – a rabolt összeg erejéig – vagyonelkobzásra tett indítványt a vádiratában.
Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog dönteni, a férfi letartóztatásban várja a döntést.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:22, péntek | Helyi
Befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása
183 óra után befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása.
2026. Július 23. 11:55, csütörtök | Helyi
Saját kistestvérét bírta rá lopásra
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 20 éves nővel szemben, aki saját 13 éves testvérét vette rá arra, hogy lopjon.
2026. Július 22. 16:20, szerda | Helyi
Szoba égett egy abádszalóki házban
A tűzoltóknak két oxigénpalackot és egy fegyverszekrényt is ki kellett menteni a tűzből.
2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi
Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.
